Helytörténet
Helytörténeti gyûjtemény a könyvtárban
Szeretném megkérni mindazokat, akik Táborfalvához kapcsolódó témában írták szakdolgozatukat, hogy adjanak egy példányt könyvtárunk számára, hiszen így sokat tennénk településünk helytörténeti gyûjteményének létrehozásáért.
Örömmel fogadnánk fényképeket, iratokat, minden olyan emléket, amely a könyvtárban összegyûjtve, archiválva szolgálná a falu közösségét a jövõben is. A behozott iratokat, képeket le tudjuk másolni, digitalizálni, az eredeti példányokat visszaadjuk.
Köszönöm elõre is a segítséget!
Borsi Mária
könyvtáros
- o -
„Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetõivel,
élõ és halott polgáraival.
Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, mirõl
hírt adnod itt egyedûl érdemes.
Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.”
(Pilinszky János: Intelmek)
70 éves a táborfalvi Csurgay Franciska Általános Iskola
Adalékok az iskola történetéhez
Táborfalva 1949-tõl lett önálló település, ekkor kapta a Táborfalva nevet. Elsõ községi tanácsának mandátuma 1950 októberétõl 1954 novemberéig tartott. A tanácsüléseken a községet érintõ valamennyi ügyrõl szó volt. 1951. január 6-án történt „az iskola letárgyalása” (így szerepel a jegyzõkönyvben). Elhatározták, hogy a központban is építenek egy iskolát, mivel az az iskolák kint vannak a falu külsõ részén (Telepi, Tábori, Csurgay-iskola). A mai általános iskola épületének „csírája”, az 1-es és a 2-es tanterem 1952-re el is készült.
Az 1952-ben épült központi általános iskola
A táborfalvi Csurgay Franciska Általános Iskola története
Táborfalva fiatal, 1949 óta önálló település, története a szomszédos Örkényhez kapcsolódik.
A jelenlegi általános iskola közvetlen elõde, az úgynevezett központi iskola 1952-ben épült két tanteremmel, amely az 1960-as évekre 8 tanteremre bõvült.
Még a 60-as években is használták azokat az 1-2 tantermes iskolákat, melyek az egykori majorságban, a katonai táborban és a Pálóczi Horváth István földbirtokos által kiparcellázott
Telepen (a mai Rákóczi úton) mûködtek és a mai napig ezen a néven említik õket az emberek: Csurgay, Tábori, Telepi iskola.
A Táborfalvi Általános Iskola az 1967-es átalakítás után
A táborfalvi Csurgay Franciska Általános Iskola története teljes írás itt olvasható >>
Emlékeim a régi Táborfalváról
Láncos Ferencné Fedácsik Julianna visszaemlékezése
Tatárszentgyörgyön születtem 1949-ben. 1967. február 18-án kerültem Táborfalvára, ekkor volt az esküvõnk. Férjemmel, Láncos Ferenccel itt kezdtük el közös életünket.
A visszaemlékezés itt olvasható >>
Helytörténeti feladatlap
Táborfalva helytörténetérõl készítettem a mellékelt feladatlapot, amelyet könyvtári órán oldunk meg a gyerekekkel. Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe!
Büszkék lehetünk arra, hol élünk, milyen értékeink vannak! Köszönöm Kisér Gábornak az Örkénytáborról készített videót, amely az egyik feladatban szerepel és a YouTube-on található.
A feladatlap elérhetõsége: https://redmenta.com/hu/jumper, itt a direktcímhez kell beírni: TF2023, ugrás és már kezdhetõ is a kitöltés! Nincs regisztrációhoz kötve.
Borsi Mária könyvtáros
Pest megye szíve-java
Pest megyei községek, városok szépségeit, értékeit bemutató könyv jelent meg, melyben Táborfalva is helyet kapott.
A teljes cikk itt olvasható >>
Ballagási tablók a múltból
Táborfalván 1950-ben épült fel két tanteremmel az úgynevezett központi iskola, amelyet azóta többször bõvítettek, korszerûsítettek, ez a mai Csurgay Franciska Általános Iskola.
Az évtizedek során készült tablók bemutatásával emlékezünk tanárainkra és az elmúlt diákévekre. Fogadják szeretettel!
15 év elteltével...
Kedves Olvasóink!
Nemrég újra elolvastam a szakdolgozatot, amelyet 2006-ban készítettem „Kistelepülések könyvtári ellátása: Táborfalva Nagyközségi és Iskolai Könyvtár” címmel. Azóta 15 év telt el… Mi változott, mi maradt megoldatlanul?
Halápi Mihály visszaemlékezése Táborfalváról, a Teleprõl...
Misi bácsi Táborfalva egyik legidõsebb embere, 97 esztendõs. Nagy szeretettel, derûvel mesélt a régi idõkrõl...
Misi bácsit hallgatva arra gondoltam, hogy példát ad nekünk életigenlésrõl, arról, hogy minden helyzetben embernek lehet maradni és a problémák elõl nem elmenekülni kell, hanem szembenézni velük.
Halápi Mihály 1922. szeptember 14-én született Pusztavacson, Ungvári László birtokán, édesapja gépészként dolgozott a birtokon. 1933 körül költöztek Táborfalvára, a mai Rákóczi útra, amit akkoriban Örkénytelepnek hívtak. Ez idõ tájt jött létre a Telep, a beköltözõ családok annyi holdat kaptak, ahány gyermekük volt, így Halápiék 3 holdat kaptak, a földért fizetni kellett.
Tovább a teljes cikkre >>
Kassai Lajos, a legnagyobb magyar lovasíjász Örkénytáborban járt
"Egy új korszak, csak egy régi korszak lezárásával kezdõdhet. Ahhoz, hogy részletes és hatékony koncepciót dolgozzunk ki a jövõnket tekintve, fontos múltunk ismerete és jelenlegi helyzetünk pontos meghatározása......... Történelmünkben számtalan pozitív példa van..............Nem csak a tenyésztésben, a képzésben is élen járunk. Erre a feladatra Örkénytábor volt hivatott. Rövid fennállása alatt ontja a világklasszis szakembereket. Munkássága jelentõs mértékben befolyásolja a kialakult lovassportokat............ és valami halálos sebet kap. Meghal a szakmaiság és meghal az elegancia. Senki ne gondolja, hogy ennek a feladatnak a legszörnyûbb eleme az, amikor kiváló lovastanárainkból kazánfûtõk, utcaseprõk és kocsikísérõk lesznek. Mert az a kazán, amelyet õk fûtenek, meleget ad. Az az utca, melyet ezek az emberek sepernek, tiszta lesz. És az az áru, amit õk raknak a teherautókra, eléri úti célját.
A nehezen gyógyítható, szinte jóvátehetetlen hiba az, amikor utcaseprõkbõl lovasoktatók lesznek. Kazánfûtõkbõl lótenyésztõk. És kocsikísérõkbõl ménesbirtok-igazgatók"
(Kassai Lajos 2010-es parlamenti felszólalása)
A mai Táborfalva történelmét jelentõsen befolyásolta, sõt, meghatározta az egykori Örkénytábor. Szalay Vilmos meghívására Kassai Lajos lovasíjász látogatott el márvius 18-án Örkénytáborba.
A "Híres emberek" írások között olvasható errõl egy beszámoló >>
Idén negyven éves a Népzenei Együttes
Ezt megelõzte a citerazenekar alakulása 1975-76-ban id. Birinyi András vezetésével. 1978 õszén megalakult az elsõ gyermek citeracsoport (kb. 50 fõvel), Birinyi József mûvészeti vezetésével és Kiss Károly szervezésével a mûvelõdési házban. Innen nõtt ki a Csutorás Együttes, sikerek sorozatát érte el! 1987-tõl, az Egyesület megalakulásától népzenei mûhelyként mûködik, elsõ elnök ifj. Birinyi András, jelenleg Birinyi József az elnök és a mûvészeti vezetõ, segítõje Szabóné Nagy Annamária. 1978 óta van folyamatos népzenei oktatás az egyesületben és az általános iskolában szakköri formában.
Én 1979-tõl tagja vagyok a Népzenei Együttesnek énekesként, férjemmel együtt, amíg bírtuk és fizikailag is lehetséges volt. 1982-tõl pénztáros, 1987-tõl gazdasági felelõs, szervezõ voltam 2017-ig, amíg fizikai és szellemi erõm bírta és boldogan csináltam.
Tápiószecsõ, 1980. március 15. - Pest megyei döntõ I. helyezés
A mûhelybõl olyan együttes és karvezetõk nõttek ki, mint Kovács László, a Népmûvészet Ifjú Mestere, Jóri Lajos, a Népmûvészet Ifjú Mester, Szabóné Nagy Annamária, ének-magyar szakos tanár, Inoka Gyõzõ népzenész, Lajtainé Móricz Ildikó népzenei oktató, Sulcz Ferenc, Sulczné Dr. Bükki Éva, Demkovics Klára, Varró Márk és Kerékgyártó Gergely zenepedagógus.
Népi iparmûvész citerakészítésben ifj. Birinyi András.
1982-tõl 2000-ig évente népzenei találkozókat szerveztünk.
Budapest Sportcsarnok 1987. március
Közben a Kisboróka Együttes folyamatosan rendezi évente az ifjúsági népzenei találkozókat.
2009-2019: Nívó Díj, Népmûvészet Ifjú Mestere Díj, Arany Páva Nagydíjak, KÓTA Díj.
Az MTA-ban a magyar Örökség Díj átadásán nagy sikerrel szerepel a Kisboróka Együttes (a Boróka és a Kisboróka Együttes mûvészeti vezetõje Szabóné Nagy Annamária, az iskolai citeraszakkörök vezetõje).
Kisboróka Citeraegyüttes 2008. Arany Páva Nagydíj
Úgy gondolom, hogy a kezdetektõl közel 1000 lakosnak van valamilyen kapcsolata a népzenével, a népdallal, néptánccal, nem beszélve az 1988 óta mûködõ Csutorás Nemzetközi Népzene-Néptánc Tábor C kategóriás népdalkörvezetõi tanfolyamairól. Az elõbbi helyi, az utóbbi nemzetközi viszonylatban jelentõs. 1980-tól több rádiófelvétel õrzi munkánkat.
Dióhéjban ez a népzenei mûhely munkája. Jó kapcsolatot ápolunk Anka Péter református kántorral, kórusvezetõvel, aki a Zenemûvészeti Egyetem Népzenei Karának elvégzése mellett gyakorló hegedûtanárként mûködik Táborfalva zenei életében és kapcsolódik az iskolai oktatáshoz.
Nagy Jánosné Csinos Erzsébet
További képek a galériában >>
(A fotók Nagy Jánosné tulajdonát képezik)
Matyófalvi Judit visszaemlékezéseit közöljük édesapjáról, Matyófalvi Ferenc örkénytábori tanítóról.
Köszönöm Juditnak, hogy megosztja velünk emlékeit, köszönöm, hogy régi fényképeket adott át könyvtárunk helytörténeti gyûjteménye számára. A következõkben nemcsak egy kiváló tanárember sorsát ismerhetjük meg, de a kort is felidézzük, amelyben élt. Szeretettel ajánlom Olvasóinknak!
Borsi Mária könyvtáros
Matyófalvi Ferenc néptanító élete Örkénytáborban írás itt olvasható >>
Matyófalvi Ferenc a tanító, tanár és igazgató írás itt olvasható >>
Matyófalvi Ferenc tanító, tanár, igazgató írás itt olvasható >>
Kortársak visszaemlékezései >>
Táborfalva, ahogy az én emlékezetemben él...
A táborfalvi Nagyközségi és Iskolai Könyvtár helytörténeti gyûjteménye számára adta át Schenk István az egykori Örkényteleprõl (a mai Táborfalva Rákóczi útjáról) készített visszaemlékezését, amelyet jó szívvel ajánlok az Olvasóknak!
Bepillantást nyerünk egy kis közösség életébe, mindennapjaiba…
Az írást egykori fotográfiák, dokumentumok egészítik ki, melyeket a szerzõ bocsájtott rendelkezésünkre.
Köszönöm Schenk Istvánnak a visszaemlékezést, a fényképeket és dokumentumokat!
A teljes visszaemlékezés a helytörténeti írások között olvasható >>
A fb csodája, vagyis volt egyszer egy szüreti bál
A minap engem is utolért az a fiatalok által kevésbé, de az idõsebbek által nagyon is kedvelt játék, melynek keretében régi fotókat osztottunk meg egymással a közösségi oldalon. Így került elõ néhány kedves fotó és ezekkel együtt sok kedves emlék is. Ilyen az a bizonyos 1984-es szüreti bál, amivel kapcsolatos emlékeim megírására megkértek. A történet azonban két héttel korábban kezdõdött.
Drága barátnõmmel, Kanyik Anikóval harmadikos gimnazisták voltunk, 17 évesek, lelkesek, vidámak, kora õsz volt, és semmi kedvünk sem volt az iskolához. Szerencsére éppen mezõgazdasági munkán voltunk, szõlõt szüreteltünk. Valószínûleg itt született az ötlet, és bár én is büszke lennék rá, úgy emlékszem Anitól származik: egy szép szombat délután néhány barátunkkal, az otthon talált anyagokból kanyarított jelmezekben, kölcsönkért (inkább vett) lovas kocsival, Taskó Bandi harmonikájának kíséretében egészen egyszerûen szerveztünk magunknak egy mini szüreti felvonulást. Nem tudom honnan vettük a merészséget, de a falu nagy részén végigvonultunk így, nem kis látványosságként. Kis performanszunk eszmeiségét utólag úgy foglalnám össze, a fiatalság finom célzást tett arra, hogy összetartó, jó kis banda, benne van a buliban, sõt, igényli is azt.
Szerencsére a generációs különbségek ellenére a fiatalok és a falu vezetésének elképzelése ezen a ponton nagyon is egymásra talált. Hamarosan jött a hír, két hét múlva szüreti felvonulás, és bál is lesz. Nem volt kérdés, hogy ott leszünk e. Naná! Simán ment a szervezés, és talán életünkben elõször igazán felnõttként kezeltek a felnõttek. A fiúk otthonról hozták a lepedõket a bõ gatyákhoz, Anival meg egy hétig nem mentünk iskolába - hivatalos igazolással - mert varrtuk a jelmezeket. Semmink sem volt hozzá, de mint tudjuk, a hiány fejleszti legjobban a kreativitást.
Jöttek az unokatesók és azok unokatesói is. A felnõttek szerveztek mellénk csikósokat, lovas kocsikat, zenekart is, ahogy illik. Csodálatosan szép, meleg õszi nap, és annyira jó hangulat volt, hogy azt nem is tudom leírni. Mindenki nagy szeretettel fogadta a régi hagyomány felújítását és szüleink, akik korábban szintén részesei voltak hasonló eseményeknek, büszkék voltak ránk (végre).
A bál ideje alatt a dekorációból csenõ vendégeket a csõszlányok és fiúk elkapták, a bíró és bíróné elé citálták, akik kiszabták a büntetésüket. Annyira élveztük a szereplést, hogy néhányan még az éj leple alatt talpig jelmezben átmentünk megmutatni magunkat a Kecskeméttõl Dabasig méltán híres, Bednárik Jani bácsi féle diszkóba is kevesebb szereplési vágyú barátainknak.
Bírónak és bírónénak hagyományosan olyan párt szoktak választani, akik a következõ évben összeházasodnak. Ez - bár a bál idején még gondolat sem volt - nálunk is napra pontosan így sikeredett.
Sok évvel, évtizeddel késõbb, szintén egy szép, õszi napon látogattuk meg szüleimet Táborfalván. Elõször fura zajokat, zenét hallottunk, aztán váratlanul ismét szüreti felvonulás kanyarodott be a Fogarasi utcába. Fiúk, lányok szép jelmezekben, fiatalon, vidáman és talán ugyanazokkal az érzésekkel teli, mint mi az õ helyükben. Nem tagadom, a torkomban dobogott a szívem. Izgatottan integettem nekik. Jó lett volna gyorsan elmesélni, hogy sok sok év után mi voltunk az elsõk, akik visszahozták ezt a szép hagyományt, hogy milyen nagyszerû, hogy õk is továbbviszik, de ez akkor biztosan nem is érdekelt volna senkit.
Sok oka van annak, hogy nekem többet jelentett az a nap egy rendezvénynél, ezért is öröm nekem, hogy leírhattam ezt a pár sort. Már nagyon régen elváltunk azzal a régi bíróval egymástól. Már nagyon régen elköltöztem Táborfalváról. Lassan már megszokom, hogy ha néniket látok egy templomból kifelé jönni, már nem köszönök rájuk, úgysem ismernének meg a „fajtámról”. De azóta is, mikor a szüleim sírjához megyek, már a falu határában azt érzem, hazajöttem.
Hajrá Táborfalva! Ölelek Mindenkit!
Kottmayer Ildikó
(Megjelent a Táborfalvai Mozaik 2016. áprilisi számában)
Küldjön egy képet!
A kép 1984-ben készült Táborfalván a mûvelõdési ház elõtt, õsszel, a szüreti felvonulás alkalmával.
A képen láthatóak:
Ülõ alsó sor balról: Fegyverneki Mariann, Gulyás József, Kanyik Ágnes, Ladányi János, Szigetvári Márta,
következõ álló sor balról: Kanyik Anikó, Taskó Erika, Oláh Katalin, Bakos Éva, Horváth Zsuzsanna, Halmavánszki Zsolt (bíró), Kottmayer Ildikó (bíróné),
hátsó álló sor balról: Szórád Zoltán, Vida György, Taskó András, Nagy András, Gecser Attila, Atyafi György.
A másik képen, ahol lovasok is vannak, szerepel még Farkas Attila (Szórád Zoltán és Vida György között).
Úgy tudjuk, hogy 1956-ban volt elõzõleg szüreti felvonulás Táborfalván, utána hosszú szünet következett. Mi kezdtük el szervezni Kottmayer Ildivel 1983-ban újra a szüreti felvonulást. 1983-ban csak egy lovas kocsink volt még, fénykép sem készült rólunk, összesen hatan voltunk: a lovas kocsit Szórád Zoltán hozta, Taskó András harmonikázott, részt vettek Vida György, Kottmayer Ildikó és mi, Kanyik Ágnes és Kanyik Anikó.
Az 5-ös út mellett volt a „Falábúnak” nevezett kocsma, ahová a felvonulás után meghívott bennünket a kocsmáros, azt mondta, ne öltözzünk át, bál lesz! Megvendégelt bennünket töltött káposztával és jót mulattunk, nagyon sokan lettünk!
Nagy Károlyné Magdi néni megkért bennünket, hogy a következõ évben is szervezzünk szüreti felvonulást, legyen még nagyobb! Magdi néni lánya, Marianna is részt vett az elõkészületekben, nagyon sokat segített a mûvelõdési ház díszítésében. A ruhákat mi varrtuk, készítettük, ekkor, 1984-ben készültek ezek a képek.
Kanyik Anikóéknál gyülekeztünk, átöltöztünk a szüreti ruhákba és elindultunk gyalog a mûvelõdési házba. A többiek, akik a képen láthatóak, már ott voltak. Körbejártuk a falut lovas kocsikkal, Tábortól Telepig. Nem emlékszünk pontosan, hány lovas kocsi volt, kettõ biztosan. Ekkor már a mûvelõdési házban volt a szüreti bál.
Utána, 1985-tõl mi már nem szerveztük a szüreti felvonulást, de az 1984-es szüreti felvonulás örök élmény marad mindannyiunknak, akik azon részt vettünk!
Elmondták: Kanyik Ágnes és Szûcsné Kanyik Anikó
Lejegyezte: Borsi Mária
(Megjelent a Táborfalvai Mozaik 2016. áprilisi számában)
A Vogt kastély története
Dédnagyapám, Vogt József (1848-1931) Niederabsdorfból származó osztrák ember volt, aki a Liechtensteini hercegségben dolgozott, az uradalom gazdasági ügyeit irányította, talán intézõnek mondták ezt akkoriban.
Dédnagyapám ott szerzett tudomást arról - valószínûleg egy újsághirdetésbõl -, hogy Örkénytelepen „tüzes föld” (napsütötte homok) eladó.
Ez az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának idején volt. Feltehetõen az 1800-as évek végén vette meg Vogt József azt a 90 hold földet, melyen szõlõtelepítésbe kezdett, mindehhez anyagi erõforrással és megfelelõ szaktudással rendelkezett. Amikor ideérkezett, a puszta homokon kívül semmi nem volt! Pálóczi Horváth Istvánnal együttmûködve hozták létre Örkénytelepet, ami addig kopár, kiszáradt rét volt.
Dédnagyapám munkásait nagyrészt a Dunántúlról és Nógrád vármegyébõl hívta szõlõbirtokára.
Nagyon érdekes, hogy a XIX. század végétõl egészen 1914-ig pusztító filoxéra elleni védekezés egyik módja az volt, hogy a korábban mezõgazdaságilag nem hasznosított területeken, az úgynevezett immunis homoktalajokon telepítettek szõlõt, ahol a szõlõ gyökerén élõsködõ filoxera rovar elpusztult, nem tudott megmaradni. A homoki szõlõk termõre fordulásával nagy mennyiségû asztali bort tudtak elõállítani.
Dédnagyapám többféle szõlõt telepített, én egyik fajtára emlékszem, a pozsonyi, apró szemû, dús fürtû borszõlõre.
Dédnagyapám barátai is vettek földterületeket Örkénytelepen és szintén szõlõbirtokokat hoztak létre, például a Bergmann (Bonyhádi)-család, a Cvakk-család, Schaff Johann, Jemelka Ferenc.
A szõlõgazdasághoz lóvasút volt kiépítve Örkényig, az állomásig, Ausztriába szállították a bort.
A szõlõtelepítést követõen épült föl a kastély, 1903-ban lett kész. Nagyon korszerû épület volt, a hatalmas pincében üveghordókban tárolták a bort.
A lakóépület minden komforttal ellátott volt, fürdõszobák süllyesztett fürdõkáddal, vízellátással. Az áramellátást dédnagyapám egy hatalmas szélkerék építésével oldotta meg,
ez a szélkerék biztosította a 110 voltos áramot, amely lehetõvé tette a világítást, a vízellátást (az áram segítségével hozták fel a vizet a kútból), a gépek mûködését.
Dédnagyapám munkaszeretõ, szorgalmas ember volt, úgy mesélték, hogy munkaköpenyben, metszõollóval a kezében járta a gazdaságot. Unokáinak kis puttonyt készíttetett, hogy õk is szedjék a szõlõt és az elvégzett munkáért fizetést is kaptak tõle.
Az 1914-es háború után lehetett a birtokra olasz hadifoglyokat kérni. Dédnagypapám is kért, hogy hány személyt, nem tudom, de emberségesen bánt velük. Hálából az
egyik fogoly egy nagyon szûk nyakú üvegben, rendkívüli ügyességgel elkészített egy Jézus a kereszten szobrocskát. Dédnagyapámtól ez az egyetlen tárgyi emlék maradt meg, amit igen nagy szeretettel õrzök. Nem tudom, hogy úszta meg a világháborút, de épen maradt. 
Vogt Józsefnek két fia volt, Vogt Lajos és Vogt Vilmos, az én nagyapám Vogt Lajos volt, neki négy gyermeke volt: Katalin, József, Lajos és Franciska. Franciska operaénekes volt Szegeden, Hidy Franciska volt a mûvészneve. Franciska Angliában tanult és Kolozsvárra szerzõdött a színházhoz, ott lépett fel és onnan került késõbb Szegedre, Simándy Józseffel szerepeltek együtt.
Nagyapám családja számára külön lakóházat építettek, a „kis kastélyt”, nem messze a kastélytól, a Rákóczi út és a Gazsi sor között, itt éltünk mi is szüleimmel, egészen 1960-ig, amikor lebontották a házat. Itt is nagy pince volt a ház alatt a bor tárolására.
A Jáky (Jemelka) Jenõ kastélya szintén Örkénytelepen épült, a tulajdonosok szintén foglalkoztak bortermeléssel, itt is volt pince a bortárolásra. Úgy tudom, hogy amikor kastély tulajdonosai meghaltak, a kastélyt lebontották és az építõanyagot a táborfalvi mûvelõdési ház építéséhez használták fel (az 1950-es évek elején).
A táborfalvi telepi iskolába jártam. Elsõ osztályos voltam, amikor Csûrös Miklósné Ilonka néni tanító nénink azt mondta nekünk, hogy Vogt Józsefnek, az én dédnagyapámnak köszönhetjük, hogy Örkénytelepen lett iskola.
Édesapám, Vogt József szakácsnak tanult a Gundel Étteremben, volt, amikor biciklivel ment Táborfalváról Budapestre. Késõbb Örkényen dolgozott a közigazgatásban, innen 1942 tavaszán helyezték át Verbászra (Vajdaság, Dél-Bácska, mai Szerbia) magyar állami közigazgatási dolgozónak, ahonnan 1944 telén jött haza.
Talán még emlékeznek néhányan édesapám testvérére, Lusi bácsira, Vogt Lajosra, aki az örkénytábori postán volt postamester.
1931-ben halt meg dédnagyapám és két fia is, Vilmos és Lajos, 1943-ban halt meg nagymama, valamennyien az örkényi temetõben vannak eltemetve, római katolikus
vallásúak voltak.
A Vogt kastélyt 1948-ban államosították. Úgy emlékszem, hogy a szõlõterület 1947-ben már nem volt meg, a földterület a termelõszövetkezet tulajdonába került.
Emlékeim szerint 60 db diófa volt a kastélyhoz vezetõ út mellett, ezeket is kivágták.
2015. május 28.
Elmondta: Vogt Margit
Lejegyezte: Borsi Mária
A táborfalvi Vogt-kúria - hol borászat állt, most romhalom
A Táborfalva külterületén álló Vogt-kúria különös építészeti értéket rejt.A düledezõ ház alatt található pincerendszer egyedülálló szinte egész Pest megyében. Sajnos ennek az épületnek is hányatott sors jutott osztályrészül, a teljes pusztulásról a Fiatal Mûemlékvédõk Egyesülete próbálja megmenteni. A kúria múltjáról, jelenérõl és jövõjérõl Kecskeméti Norbert számol be.
A teljes cikk itt olvasható >>
A Táborfalvi Református Gyülekezet története
Adatgyûjtésemben segítségemre volt a 70 éves örkényi református templomról Rogosz János által írott könyv, valamint a táborfalvi református gyülekezet tagjainak visszaemlékezései. Külön köszönöm Nagy László adatközlését.
A táborfalvi református gyülekezet kialakulása, mint ahogy Táborfalva, mint önálló település létrejötte is szorosan kapcsolódik Örkény községhez, személy szerint Pálóczi Horváth István tevékenységéhez. Pálóczi Horváth István református vallású földbirtokos volt, aki 1885-ben kötött házasságot Katona Ilonával, az örkényi földbirtokos asszony leányával, ezt követõen telepedett le Örkény községben. 1888-ban átvette az uradalom irányítását, fellendítette az uradalmi gazdálkodást, melynek eredményeként az ország különbözõ területeirõl jöttek ide emberek, nõtt a község lakóinak száma, növekedett a gyermekek száma is, ezért új területeket parcelláztak ki. Minden telepen iskolát, óvodát építettek. 1904-ben került sor a Pálóczi Horváth-telep kiparcellázására, ez a mai Táborfalva kialakulásának kezdete.
Nagy László visszaemlékezése Táborfalváról
Az 1900-as évek elején a rossz gazdasági helyzet miatt igen gyakori volt a kivándorlás Amerikába. Pálóczi Horváth István ennek csökkentésére elhatározta, hogy földhöz juttatással csökkenti a kivándorlást. Ennek érdekében az örkényi birtokából az úgynevezett tinójárási legelõk parcellázását országosan meghirdette.
A hirdetés eredményes volt, mert sokan jelentkeztek. A jelentkezés fõleg Csongrád, Békés és Szolnok megyébõl volt jelentõs. A jelentkezõk fõleg kubikosok és földmûvelésben dolgozók voltak. A sokféle vidékrõl érkezést igazolta, hogy a különbözõ nevekbõl ilyen mondókák születtek: Lancsa Licsák Doricsák Belehorecz Horostyák vagy Palatinus Pataki Pászti Piti Poczai. A hirdetés azért volt eredményes, mert igen kedvezõek voltak a feltételek (50 éves törlesztésre kaptak hitelt).
Sponga Tamás Táborfalvi hangulatok címû fotókiállítása (2009)
Táborfalva nagyközség 1949 óta önálló település. A 60. évforduló tiszteletére 2009-ben a Táborfalvi hetek programsorozat keretében került megrendezésre Sponga Tamás Táborfalváról készített képeibõl a Táborfalvi hangulatok címû fotókiállítás a Csurgay Franciska Általános Iskolában.
A fotókiállítás képei könyvtárunkban kerültek állandó elhelyezésre.
Református címer