Misi bácsi Táborfalva egyik legidősebb embere, 97 esztendős. Nagy szeretettel, derűvel mesélt a régi időkről...

Misi bácsit hallgatva arra gondoltam, hogy példát ad nekünk életigenlésről, arról, hogy minden helyzetben embernek lehet maradni és a problémák elől nem elmenekülni kell, hanem szembenézni velük.

Halápi Mihály 1922. szeptember 14-én született Pusztavacson, Ungvári László birtokán, édesapja gépészként dolgozott a birtokon. 1933 körül költöztek Táborfalvára, a mai Rákóczi útra, amit akkoriban Örkénytelepnek hívtak. Ez idő tájt jött létre a Telep, a beköltöző családok annyi holdat kaptak, ahány gyermekük volt, így Halápiék 3 holdat kaptak, a földért fizetni kellett.

A pusztavacsi nagybirtokról sokan jöttek ide, mivel megszüntették a dohánytermesztést, amiből addig az emberek éltek. Sokan jöttek a lajosi földekről, Szarkásból is. A Telepen a beköltöző családok önálló gazdálkodásba kezdtek, minden kalákában készült. Voltak még földbe vájt házak is és több szoba-konyhás, földes kis ház is.  

Halápi Mihály 6 osztályt végzett, a 7., 8. osztályt felnőtt korában, munka mellett végezte el a jelenlegi általános iskolában, amely akkoriban csak két tanteremből állt és központi iskolának nevezték. A Telepen is működött iskola, ahova a környékbeli gyerekek jártak alsó tagozatba, összevont osztályokkal (1-3. osztály, 2-4. osztály). Osztott órák voltak, csöndes, hangos. Egy-egy osztályban általában negyven gyerek volt. A telepi iskola 1920 körül épült a Pálóczi Horváth István téglagyárából kikerült címeres, jelzéssel ellátott téglákból. A két tanteremből álló iskolaépülethez két nagyméretű szolgálati lakás tartozott. 1971-ig volt itt tanítás, az iskola megszűnéséig.  

Misi bácsi a többi fiatal fiúhoz hasonlóan levente* oktatásra járt, ez katonai gyakorlatot, lőgyakorlatot jelentett. A leventeoktatást Matyófalvi Ferenc, az örkénytábori iskola tanítója tartotta.
Legényemberként Budapestre járt dolgozni biciklivel a ferencvárosi vasútállomásra, ahol fűtőinasként alkalmazták. Akkoriban többen jártak Táborfalváról Budapestre dolgozni. Hétfőn reggel 7 órára mentek, biciklivel, egy hétig dolgoztak 5-6 pengő heti fizetségért. Munkásszállásokon laktak, például  Kőbányán a Gergely utcában. Szombatonként jöttek haza, biciklivel.

Akkoriban az emberek hatalmas távolságokat tettek meg nagyrészt gyalog vagy ökrös szekéren vagy biciklin. Később, a 60-as években már Dongó-motoros biciklivel járt Misi bácsi, ezzel gyorsabb volt a közlekedés. 

Főmagtári pusztavacsi elemi iskola I-II. Osztály, 1929-1930;
Halápi Mihály a leghátsó sorban, jobbról a harmadik fiú

A második világháború idején, 1943-tól tüzérként szolgált a Magyar Királyi Bercsényi Miklós 2. Tüzér Hadosztályban. A kiképzés után Jászapátiba került, majd a frontra, Kijev környékére. A visszavonuláskor Németországig mentek. A háború végén a Rajnánál voltak, indultak volna haza, de 1945. május 9-én hadifogságba estek. Az oroszok Bécsben bevagonírozták őket és mentek valahová keletre, amiről nem tudták, hová. Ceglédnél megálltak, ki sem szállhattak. A vonat ment tovább Romániába, Királyhágón, Brassón keresztül elérkeztek a nagy kikötővárosig, Konstancáig. Itt 2-3 hetet várakozni kellett, rakodóként kellett dolgozni. Azután hajóra rakták az embereket, a Fekete-tengeren vitték őket tovább, a hajón vérhasjárvány volt. Megérkeztek valahová, ahonnan még napokig vonaton vitték őket és végül eljutottak a lágerbe. A legközelebbi város Tbiliszi volt, a lágerből az Ararát hegyét látták, németek, magyarok, csehek, több nemzet egykori katonái. Vasutat építettek. Halápi Mihály pék is volt egy időben. A lágerben mindig volt valami étel, ha egy vagon répát hoztak, akkor azt ette mindenki. Táborfalváról Lestár Lajos bácsi, Rubos Gyuri bácsi is ott volt, együtt raboskodtak, együtt jöttek haza 1947-ben. Debrecenben voltak karanténban, ott feljavították őket darával, féreg- és tetűirtás történt.

Elemi népiskolai értesítő könyvecske Halápi Mihály tanuló részére (pdf)	Tanulmányi értesítő Halápi Mihály általános iskolai tanuló részére (pdf)

Magyar Királyi Bercsényi Miklós 2. Tüzér Hadosztály, 2. üteg;
Halápi Mihály honvéd elölről a második sorban, jobbról a második;
Budapest, 1943. november

Halápi Mihály 1947-ben a telepi öreg házba érkezett haza. Testvére, Halápi István 1941-ben a Don-kanyarnál esett el, „eltűnt” értesítést kapott a család.
A hazatérést követően három napon belül jelentkezni kellett a vasútnál. Ócsán, az állomáson tejesített szolgálatot. Az 1950-es évek elején Halápi Mihályt visszahívták továbbszolgálatra a honvédséghez, ahonnan 1953-ban leszerelt és visszament a MÁV-hoz, Dabason és Táborfalván dolgozott. 1966-ban idegggyulladás miatt leszázalékolták.

1948-ban kötött házasságot Drozdik Terézzel.
1953-tól felesége a honvédségnél dolgozott szakácsnőként, majd a mosodában és aztán nyugdíjazásáig a MN7576 alakulatnál, újra szakácsnőként.
Két gyermekük született, 1950-ben Mária (Harmincz Mihályné), aki 40 éven át tanított földrajzot és rajzot a táborfalvi általános iskolában és 1955-ben Mihály, aki villanyszerelőként és raktárosként dolgozott, jelenleg karbantartó.

A mostani ház a régi helyén épült 1956-57-ben. A Rubos-féle vályogos gödörnél (a jelenlegi horgásztó mellett) verték a válykot a szülők, Halápi Mihály és felesége Lakó Pista bácsival együtt egy évig. 1000 vályogtéglát kellett verni, hogy felépüljön az új ház. A régi házat lebontották, és amíg épült az új, a család, a gyerekek sátorban vagy a szomszédoknál laktak.

Akkoriban az egész falu így építkezett. Az 1950-es években nem volt pénz téglára, beadási rendszer volt. Halápi Mihály, Móra János, Gazsik Ferenc sok helyen dolgoztak együtt építkezéseken, a saját ház megépítésénél szerzett gyakorlatot másnál is tudták kamatoztatni. Szárnya Józsi bácsi volt az építőmester, nagyon sok ház a Rákóczi úton az ő irányításával épült. Az 50-es, 60-as években, de még a 70-es években is kalákában épültek a házak a faluban. Az emberek összefogtak, segítették egymást. Misi bácsi ma is lát erre példát, fiatal szomszédai ugyanilyen segítőkész emberek.

Szívesen és szeretettel mesélt Misi bácsi azokról az emberekről, akik egykor a Telepen éltek. Sok mesterember volt közöttük. Az 50-es években „Úr”-nak szólították azokat, akiknek szakmájuk volt vagy idősek voltak: Kompusz Úr, a csizmadia, Lutter Úr, a kovács, felesége varrónő volt, Méhész Jani bácsi, az órás, egyetlen a faluban, Nagy Karcsi bácsi, a fodrász, Schenk Úr, a szabó, Mádi Úr, a cipész, László Laci bácsi (László Úr), a hentes, Hegedűs Laci bácsi, kőműves, László Nándi bácsi (László Úr), a boltos, Dormány Mihály Úr, vegyesboltos, Hajdrik Úr, akinek fagylaltos kocsija volt. Szárnya Józsi bácsi és Vásáreczki Jani bácsi kőművesek, Kerepeczki Béla kocsmáros. A Telepen élt Hajdúk Pista bácsi, egykori továbbszolgáló katona, őrmester. Itt élt a harangozó, akit „vak Mészárosnak” neveztek, ő harangozott minden délben az iskola udvarán lévő haranglábnál. Ezt a haranglábat vitték át később László Laci bácsihoz, az ő házában lett aztán a római katolikus templom.
A Rákóczi út végénél, a jelenlegi felüljárónál volt Csákó Bandi vegyeskereskedése.  A Dormány-sarokkal szemben volt Laczkó Jani bácsi hentesmester üzlete. Jani bácsi fia, ifjabb Laczkó János lett később Táborfalva tanácselnöke, majd polgármestere. A Telepen élt Laczkó Mihály gazdálkodó, a majdani állomásfőnök, Laczkó Ferenc édesapja.
 

Misi bácsi mesélt arról is, hogy Pityák-saroknak hívták a faluban a Rákóczi út végén az utolsó házat, ahol Nagyék laktak és ahol később az autópályát létesítették.
Laczkó allé: Laczkó Jani bácsiék laktak a telepi iskolával szemben, az ő földjük végén volt egy szép, ligetes rész, sima, selymes fű volt és akácos. Ezen a részen mindenütt akácfák voltak, a tölgyes erdők a Pálinkaháznak nevezett majornál, hivatalos nevén az Ágoston-majornál kezdődtek. A majorban volt egy nagy erdészház, cselédházak, pálinkafőzde és istállók. A Pálinkaházi út a Dormány saroktól indult Pusztavacs felé.  

A pusztavacsi tölgyes telepítésében Halápi Mihály is részt vett gyerekkorában, a 30-as években. Mára már ennek a tölgyesnek nagy részét kivágták.
Az allé előtt tehénlegelő volt, gulyás vitte ki a teheneket. A 300 holdas legelőt a telepi emberek Pusztavacstól kapták osztatlan közös tulajdonba, az egész utca hossza legelő volt, kutakkal, itatókkal, mára ebből semmi sem maradt.
Az allé mögött egy részen telepített fenyves erdő is volt, ennek is nagy részét már kivágták. Érdekesség, hogy ezt a fenyves erdőt lányom telepítette kezdő tanár korában az általános iskolában tanuló gyerekekkel.
Ezeket az erdőket lénia utak tagolták. A lénia utak számozott földutak voltak, egy kocsinyom szélességűek. Az egyik legismertebb volt a „Nagy út”, ez szélesebb földút volt és Ceglédre vezetett.  

A Telepen aztán sok minden megváltozott, sokan meghaltak vagy elköltöztek, az új lakók közül voltak, akik bekapcsolódtak a közösségbe, voltak, akik jöttek, mentek.  

*A leventék  „A trianoni békeszerződés a hazai katonai viszonyok terén is változást hozott. Az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereg fenntartása helyett, a katonai előképzés legfontosabb színtere a leventeintézmény lett, ami kettős irányítás alatt működött. Az egyik az Országos Testnevelési Tanács volt, a másikat a tanács tábornoki rangú társelnöke vezette. Egy 1921. évi törvénycikk meghatározta, hogy az iskolát elhagyó férfiaknak 12 éves koruktól 21. életévük betöltéséig kötelezően részt kell venni a leventeképzésben.
A leventeintézmény elsősorban azt a célt szolgálta, hogy - elsősorban a sport terén - megadja azt a fizikai nevelést, ami az ifjúságot egy esetleges háborús szolgálatra is felkészíti és megedzi. Ezen kívül kialakította a tudatos nemzeti érzést is.”
Forrás: https://multunk-portal.hu/

 
Táborfalva, 2019. november 30.

Elmondta: Halápi Mihály

Lejegyezte: Borsi Mária

További fényképek megtekinthetők a galériában >>