Az 1900-as évek elején a rossz gazdasági helyzet miatt igen gyakori volt a kivándorlás Amerikába. Pálóczi Horváth István ennek visszafogására elhatározta, hogy földhöz juttatással csökkenti a kivándorlást. Ennek érdekében örkényi birtokából az úgynevezett tinójárási legelők parcellázását országosan meghirdette. A hirdetés eredményes volt, mert sokan jelentkeztek. A jelentkezés főleg Csongrád, Békés és Szolnok megyéből volt jelentős. A jelentkezők főleg kubikosok és földművelésben dolgozók voltak. A sokféle vidékről érkezést igazolta, hogy a különböző nevekből ilyen mondókák születtek: Lancsa Licsák Doricsák Belehorecz Horostyák vagy Palatinus Pataki Pászti Piti Poczai. A hirdetés azért volt eredményes, mert igen kedvezőek voltak a feltételek (50 éves törlesztésre kaptak hitelt).
 

Nagyobb földterületekre is voltak igények. Így jöttek létre a még 100 kat. holddal rendelkező tulajdonosok is (Vogt József, Vogt Lajos, Jáki (Jemelka) Jenő). Ők építettek földjeikre kastélyokat is. A kisebb területet igénylők (Bergman József, Bergman Lóránt, Gólya Bálint, Sólyom János) már lakóházakat építettek maguknak.
 

A kastélyok villannyal ellátása Kecskemétről történt. A családi házak építéséhez kedvező feltételek mellett kaptak építési anyagokat. Így az Ilona-majori téglagyárból téglát kaptak Pálóczitól. Az első felépített családi ház Kisgyörgy Benjáminé volt (kb. 1904-ben). A legelső telepesek nevei: Sarai, Gazsik, Szelei és Márvány.
 

A megélhetésüket részben a nagybirtokosoknál találták meg. Sokan a vacsi Coburg birtokra jártak nyáron mezei munkára, télen pedig fakitermeléssel biztosították a tüzelő szükségleteiket. Ezenkívül sokan jártak vonattal naponta Budapestre dolgozni. A téli szabadidejüket a homokdombok kubikolására fordították, általában magukkal hozott kubikos talicskákkal. Voltak, akik lóré síneken, csille kocsikkal egyengették földjüket. Sokan a kastélytulajdonosoknál találtak munkát. A tulajdonosok hoztak magukkal megfelelő szaktudású embereket, úgynevezett vincelléreket, akik tervezték a telepítést, a szőlőfajták kiválasztását, a későbbi növényápolási és növényvédelmi munkákat irányították és ellenőrizték. Egy-egy birtokon 10-15 állandó munkást, tavasztól őszig szerződéses munkásokat, úgynevezett hónaposokat alkalmaztak. Ezek a munkások ott megtanulták a szőlőtermelést és a saját földjükön is telepítettek szőlőt. Így vált a település szőlőtermelővé. Ami szőlő termett, azt mind egy Liszmann nevű bornagykereskedő vásárolta fel. A Tiszti úton (a huszártisztek azon jártak lovagolni Pusztavacs felé, a mai Arany János utca), Nagy Jánosék udvarán vásárolták fel a mustot, hosszú sorokban álltak a hordók az eperfák alatt. Amikor megteltek a hordók, lovas kocsikkal szállították az állomásra és onnan vagonokban szállították Budapestre.
 

A szőlőtermeléssel majdnem egy időben a gyümölcstermelés is megindult a településen.  Vajda Sándor kertész Szentesről települt ide, ahol már gyümölcsfa iskolája volt. Igen nagy gyakorlata volt. Megalakította a faiskolát, amihez dolgozókra volt szüksége. Az ott dolgozók a gyümölcstermelés tudományát ott tanulták meg és kedvet kaptak a saját földjükön is a telepítésre. Akik ilyen igénnyel jelentkeztek, úgy is kaptak gyümölcsfa csemetéket, hogy később ledolgozták az árát. Így egy idő után a gyümölcstermelés is annyira fejlődött, hogy lovas kocsikkal szállították a gyümölcsöt a csepeli nagyvásárcsarnokba. Települtek közben iparosok és kereskedők is. A gyermekeket a szülők lovas kocsikkal vitték Örkényre az iskolába. Később a szülők döntöttek egy iskola építéséről. Ezt a szándékot támogatta Pálóczi Horváth István úgy, hogy a telket és az építőanyagot biztosította. A szülők között voltak megfelelő szakmával rendelkezők. Így épült fel az iskola és mellé két pedagógus lakás a Dormány-soron (mai Rákóczi út). Az iskola a Pálóczi Horváth István-telepi iskola nevet kapta. A telep a következő utcákból alakult: Dormány-sor (mai Rákóczi út), Sólyom-sor (mai Kossuth Lajos u.), Tiszti út (Arany János u.) és Gazsik-sor (mai Dózsa György út).

Táborfalvi utcarészlet az 1950-es években

Az iskola megépítésével a tanítók indítják a kultúrát és biztosítják a gyermekek szellemi fejlődését. Az iskola már alkalmas volt kulturális rendezvények megtartására is. Ezt a lehetőséget látva Jáki Jenőné földbirtokos feleség nagy munkát vállalt. Az alkalmas szülőket felkereste azzal a céllal, hogy vállaljanak szerepet kulturális rendezvényeken. A szereplést szó szerint értette, mert színdarabokat tanított be. Előbb egyfelvonásosokat, később már három felvonásosokat is. Mivel még villany nem volt a faluban, a próbákra viharlámpákkal jártunk. A próbákat házaknál tartottuk. A szerepléseknél a gyermekek is közrejátszottak és így biztosítva volt az utánpótlás. A gyermekek belenőttek a kulturális életbe. Közben a zene terén is volt fejlődés. Az idetelepültek között voltak, akik hangszereken tudtak játszani és összeálltak zenekarrá és így megalakult egy fúvós és egy vonós zenekar.

Nagyjából így zajlott az élet Tinójáráson és Örkény Pálóczi Horváth-telepen.

Volt egy legeltetési társaság, amelynek Katona Mihály volt az elnöke és az elnök lakásán tartott gyűlésen egyszer megjelent Kiss Ferenc tanító úr, hogy segítsenek, ha tudnak. Amiben a segítséget kérte, az volt, hogy következett a tanítási idő kezdete és az iskola tatarozása és a külső WC-k tisztítása nem volt készen és ehhez kérte a segítségüket. A gyűlésen résztvevők megadták a segítséget és a tanítás beindulhatott. Örkény község elöljárósága a tanító úr kérésének nem tett eleget, és így az ott lévők között felvetődött a gondolat, hogy váljon el Örkénytől és önálló községgé alakuljon Tinójárás. Megválasztották az ügyintéző személyét, Péter János személyében. A község lakóinak nagyobb része megelégedéssel fogadta ezt a hírt. A felmerülő költségek fedezésére műkedvelő előadást tanultunk be Csűrös Miklós és családja szervezésében. A színdarabot itt helyben mutattuk be először, de előadtuk Pusztavacson, Dánszentmiklóson is, és jelentős összeg volt a bevétel. Azonkívül bálokat rendezett a csoport, akik segíteni akarták a cél elérését. Szerencsére, a kérés a Pest megyei vezetésnél is megértésre talált. Ott Szeles főjegyző úr segítségével sikerült a célt elérni - az ő nevét viseli a Szeles utca. Így lett Táborfalva néven önálló a község.

Ha emlékezetem valahol téves, elnézést kérek, mert sok mindent csak hallásból ismerek és az emlékezetem is véges.

Sajnálom, hogy Táborfalván még nem őrzi sem utca, sem tér Pálóczi Horváth István emlékét.

Táborfalva, 2003. augusztus 12.