A Vogt kastély története |
Dédnagyapám ott szerzett tudomást arról - valószínűleg egy újsághirdetésből -, hogy Örkénytelepen „tüzes föld” (napsütötte homok) eladó.
Nagyon érdekes, hogy a XIX. század végétől egészen 1914-ig pusztító filoxéra elleni védekezés egyik módja az volt, hogy a korábban mezőgazdaságilag nem hasznosított területeken, az úgynevezett immunis homoktalajokon telepítettek szőlőt, ahol a szőlő gyökerén élősködő filoxera rovar elpusztult, nem tudott megmaradni. A homoki szőlők termőre fordulásával nagy mennyiségű asztali bort tudtak előállítani.
Dédnagyapám barátai is vettek földterületeket Örkénytelepen és szintén szőlőbirtokokat hoztak létre, például a Bergmann (Bonyhádi)-család, a Cvakk-család, Schaff Johann, Jemelka Ferenc.
Az 1914-es háború után lehetett a birtokra olasz hadifoglyokat kérni. Dédnagypapám is kért, hogy hány személyt, nem tudom, de emberségesen bánt velük. Hálából az
A Vogt kastélyt 1948-ban államosították. Úgy emlékszem, hogy a szőlőterület 1947-ben már nem volt meg, a földterület a termelőszövetkezet tulajdonába került.
Elmondta: Vogt Margit Lejegyezte: Borsi Mária
Kapcsolódó oldal: helytörténet >> |
· Admin
- 2023. January 23. 10:32
306 megnyitás ·
![]() |
2023. June 01. Thursday, 04:09:11
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katalógus
Navigáció
Legújabb cikkek
· Határtalanul! 2023.
· 40 év a tanítói pály...
· Ingyenes magyar hang...
· Varga-Körtvélyes Zsu...
· Fedina Lídia: Tőről ...
· A menetrendi kérdőív...
· A Táborfalvi Naprafo...
· Ki is valójában Mr. ...
· A Vogt kastély törté...
· Pál Mária
· Pál Mária - Születés
· Pál Mária - Karácson...
· Helytörténeti könyvek
· A lajosmizsei vasútv...
· Ünnepi hálaadás
· 40 év a tanítói pály...
· Ingyenes magyar hang...
· Varga-Körtvélyes Zsu...
· Fedina Lídia: Tőről ...
· A menetrendi kérdőív...
· A Táborfalvi Naprafo...
· Ki is valójában Mr. ...
· A Vogt kastély törté...
· Pál Mária
· Pál Mária - Születés
· Pál Mária - Karácson...
· Helytörténeti könyvek
· A lajosmizsei vasútv...
· Ünnepi hálaadás
Nyitva tartás
április 1-jétől október 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat 8.00 - 12.30
november 1-jétől március 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
csütörtök 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat zárva
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat 8.00 - 12.30
november 1-jétől március 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
csütörtök 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat zárva