Űjságmúzeum |
Egy különleges, érdekes, olvasmányos weboldalt szeretnék figyelmükbe ajánlani.
A honlapot létrehozó Sal Endre újságíró így beszél róla:
„Az egész talán úgy kezdődött, hogy az antikváriumban megvettem Az Újság című lap I. évfolyam első számát 1903-ból. Kicsit utánanéztem a lap történetének, és kiderült például, hogy Móricz Zsigmond itt volt pályakezdő. Mindig hiányérzetem volt azzal kapcsolatban, hogy az újságírás történelme nincs úgy megbecsülve, mint azt megérdemelné. Nincs például újságmúzeum, pedig tudjuk, milyen nagyságok írtak újságot. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem kutatni és rájöttem, hogy mennyi fehér folt, mennyi elmesélni való ember és történet van. Több okból is meg kellene őket ismerni: egyrészt hogy visszataláljunk a gyökereinkhez, mert azokat 1945-ben jórészt elvágták, másrészt a példák miatt, amelyekre szükségünk van. 2017-ben megalapítottam az Újságmúzeum nevű Facebook-oldalt.” *
A Facebook-oldal óriási sikert jelentett. Sorsok, élethelyzetek és megoldások - ezek érdeklik a szerzőt és ezt adja át nekünk az elfeledett emberek és történetek felidézésével.
Az Újságmúzeum honlapja 2020-tól létezik.
Az Újságmúzeum jelen van Instagramon, YouTube-on és Tik-Tokon is.
„Egyébként mindig empatikusan közelítek, és talán ez is a történetek sikerének egyik titka. Nem ítélkezem, nem teszek kritikai megjegyzéseket, nem türemkedek ki az írásokból. Általában szeretem a hőseimet. A kisembereket is.” – mondja Sal Endre.**
Jó olvasást kívánok!
Borsi Mária
( *, ** forrás: https://kultura.hu/olvasott-boldog-konyveket-akarok-irni-sal-endre-az-ujsagmuzeumrol-es-elfeledett-tortenetekrol/)
Kapcsolódó tartalom:
. Újságmúzeum Facebook oldala >> |
· Admin
- 2024. March 12. 06:24
829 megnyitás ·
![]() |
2024. July 27. Saturday, 12:45:03
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október
Navigáció
Legújabb cikkek
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...
· A nemzeti összetarto...
· Beszélgetés Szücs Gá...
· Partneriskolai kapcs...
· Borsi Mária Olvasóve...
· Programajánló: Buzsák
· Helikon Archívum
· Táborfalviak a Bamak...
· Czagányi László - Ta...
· Űjságmúzeum
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...
· A nemzeti összetarto...
· Beszélgetés Szücs Gá...
· Partneriskolai kapcs...
· Borsi Mária Olvasóve...
· Programajánló: Buzsák
· Helikon Archívum
· Táborfalviak a Bamak...
· Czagányi László - Ta...
· Űjságmúzeum
Nyitva tartás
Elérhetőség
2381 Táborfalva, Iskola u.7.
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Sinka Nikolett
E-mail: konyvtar@taborfalva.hu
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Sinka Nikolett
E-mail: konyvtar@taborfalva.hu