Egy emberélet viszontagságairól mesél Józsi bácsi, azaz „Szódás Jóska”. Ezt a ragadványnevet munkájából fakadóan kapta a falunkban. Sajnos, nincsenek unokák, akiknek tapasztalatait átadhatná, akik továbbvinnék emlékeikben életét, miután ő már nem lesz közöttünk. Az ember addig él, míg emlékeznek rá.

      Józsi bácsi Nagykőrösön született, 1925-ben. Lelke már másfele néz, ahogy beszél, visszaszáll oda gondolataival, ahonnan elindult. Árva gyerek volt. Ugyanis nem ismerte az apját. (Kilétét titok és homály fedi.) Édesanyja pedig valamilyen súlyos oknál fogva elhagyta. (Éppen csak nevét adta a gyermekének.) Később annyit megtudott róla, hogy Szeretetházban halt meg. Az anya két bátyja és azok feleségei (Ángyikák) vették gondozásba, mint rokonok, felváltva. 

     Kilencéves korában nagy változás állt be az életében. Elszegődtették Soltra libapásztornak. Akkoriban nem volt ritka, hogy a szegény gyerekek pásztorkodtak. Úgy gondolták a rokonok, hogy egészséges, erős gyerek, keresse meg a saját eltartását. Mikor Ángyikája otthagyta, úgy érezte magát, mint a magányos cédrus a sivatagban. Sikerült elég hamar megszokni az új helyét, mert az asszony rendes volt hozzá. Gazdának kellett szólítani az özvegyet. Józsika a libák mellett ismerkedett fűvel, fával, virággal a réten, városi gyerek lévén.
Utánozta a madárfüttyöt, ami igen jól hasonlított az igazira. Figyelte az állatok életét, hasznát. Egyszer, ahogy őrizte a libákat, talált egy újságot. (Eldobták, vagy a szél fújta az útjába.) Sokáig nézegette a képeket, és elcsodálkozott a sok betűn, ami benne volt. El is határozta, ő is megtanul olvasni, akkor azt mind meg is érti, ami az újságokban van. (Most még csak ákom-bákom.) Szólt az asszonyának:
Gazdám! Nagyon szeretnék én is iskolába járni, sok mindent tanulni!
     Az asszony nem ellenezte, hiszen már itt az ideje, hogy írni, olvasni, számolni tudjon.  Így aztán a fiú szorgalmasan tanult, de pásztorkodott is. Ami munka akadt a háznál azt is elvégezte. A többi gyerekkel nem barátkozott, mert szóba sem álltak egy senkiházi árva gyerekkel. Ez az élet három évig tartott. Az iskolában jó eredménnyel végzett. Karácsony tájékán jött érte az Ángyika, és hazavitte. Nem mondták meg az okát. Valószínűleg az özvegy újra férjhez akart menni, és így útjában volt a gyerek.
 

     A csemői nagybácsihoz került. Nekik nem volt családjuk. (Örökbe is fogadta.) A kiskonyhában volt ágy, ott aludt. A bácsikája, ha ivott, igen agresszív volt. (Kiabálós, verekedős.) Egyszer késő este neki is támadt egy székkel, hogy a frászt hozta szegény gyerekre. Még éjjel vissza is szökött a másik nagybácsihoz. Egyik szerényebb volt, mint a másik. Keresztapja mezőőrködött. A fiú, amikor tudott, eljárt iskolába, ismétlőbe is. Később leventébe. (Nagykőrösön)
 

     A kamaszodó fiú gyakran elgondolkodott az élet rendjén. Látta a gazdag gyerekeket, akiknek jó soruk volt. Elhatározta, hogy egész életében arra fog törekedni, hogy ebből a szegénységből kikerüljön. (Mindig besegített, dolgozott valahol, de nagyon kevés pénzt kapott.) Tizennyolc éves korára jól megerősödött, acélosra izmosodott.
A pásztorkodás is jót tett: udvaron, mezőn, patakparton rohangált, annyit mozgott, amennyit csak lehetett az egészséges friss levegőn. Ami hiányzott a gyermekkorából: az anyai simogatás, ölelés, biztató szó, esti mesélés, vagyis sok szeretet.
 

     Aztán egyszer jött a nagy változás. Nagykőrösön élt egy asszony, akinek a testvére a falunkban (Csurgay-major részen) volt szikvíz készítő. Ez az egyedül élő asszony keresett egy szolgálót, besegíteni a munkába.
     Így került ide, és lett belőle Szódás Józsi. Kerékpárral hordta a szódavizet rendelésekre. Az asszony szállást, ellátást és némi pénzt is adott neki.  Iskolába is járt. Elvégezte a nyolc osztályt. (Esti tagozaton.) Fizetni kellett volna, de kért igazolást, hogy vagyontalan. Itt érte a háború is, és itt volt katona.  Elvégezte a Szikvízkészítési tanfolyamot.  Később ott is hagyta ezt a munkát, mert nem ment az üzlet. Az Örkény-Tábor Lőkísérleti Állomáson dolgozott. Lőszereket készítettek.  Kaptak védőfelszerelést, ennek ellenére a környezet egészségtelen volt (állandó por). Szerelték és kipróbálták a gyártott lőszereket. Egyszer baleset érte. Nem működött a kilövésnél a lőszer, ilyenkor szét kellett szedni és újra szerelni. A lőszer közben felrobbant.  „Derült égből villámcsapás!” Az arcát is érte és összeroncsolta. Kórházba került miatta, már nemigen látszik a sérülés nyoma.
     Közben állandóan tanult, meg túlórázott.
 

     A szódás asszony (Mariska néni) ráfogta és egzecéroztatta, mert szerinte folyton csavargott. Amikor már nem bírta hallgatni a szóáradatot, fogta magát, és átköltözött a szomszédba. (Ábelékhoz) A múlt század egyik jelszava az volt, hogy „Tanulni, tanulni, tanulni!”. Hát ő aztán be is tartotta. Elvégezte a géplakatos szakmát. Dokumentumok tanúskodnak róla. Majd a targoncavezetésből is levizsgázott. Minden bizonyítványa jó és jeles. Közben pedig folyton túlórázott is. Pl. vagonkirakodás (jó nehéz fizikai munka).
     Józsi bácsi örömmel mutatta a sok kitüntetést, elismerő okleveleket meg a Munkakönyvét, ami tele van jutalmakkal. Ahogy gyarapodott anyagiakban, úgy temette a szegénységet. Gyűjtögetett, mint a szorgos hangyák a réten. Míg más fiatalok szórakoztak, báloztak, udvaroltak, ő dolgozott. Már barátokra is lelt (Sós Pista, Szórád Benci), akik segítették, hogy szakmabeli tudása jobb, biztosabb legyen. No meg a gyakorlati alkalmazásban. Igyekezett megalapozni a jólétet. Ott lebegett a szeme előtt a cél: szép családi ház, autó. Most még csak motorja volt, de kezdetnek ez is megfelelt.
 

     Telket vett, és nekifogott az építkezésnek. Persze, akadtak irigyei is, még föl is jelentették, de mindenhez volt engedélye, és mindent becsületes úton szerzett.
     Amikor már félig kész volt a háza, azon ábrándozott, hogy itt lenne az ideje a nősülésnek is, egy jó asszony kellene a házhoz. Lett is hamarosan. Ismerősök kommendálták a Demecserben élő lányt. Motorral járt hozzá, és hamarosan el is jegyezte. Érdemes volt olyan messziről nősülni, mert jól megértették egymást, összeillettek. Megtartották az esküvőt. Végtelen boldogság úszott még a levegőben is.
Szeretetben, békességben éltek a nagy családi házban. Elöl gyümölcsös, hátul szőlőlugas a szépen gondozott telken.  Két fia született. Elszaladtak az örömteli pillanatok, napok, évek. Nagy egyetértésben nevelték a gyerekeket. Autó is lett. Majd a felesége egyre többet betegeskedett, és egyszer csak szép csendesen elköltözött a másvilágra. Ott maradt a két fiúval az apa. A gyász fekete madara szállt a nagy diófára. Szükség lett volna egy asszonyra később, de pontosan mérlegelte a helyzetet.
Ha őt el is fogadná valaki, nem biztos, hogy a gyerekekkel jól kijönne. Támadna konfliktus emiatt közöttük, és őt ne állítsa senki válaszút elé. Ő a gyerekeit szerette és szereti a világon a legjobban, mindent megkapnak (amiben ő hiányt szenvedett), amire szükségük van. A kamaszkorú gyerekeket igen megviselte anyjuk elvesztése. A kisebbik fia, aki nagyon anyás volt, nem bírta feldolgozni a traumát, az italba menekült. Szenvedélybeteg lett, ami kikezdte a szervezetét, majd el is vitte az anyja után a túlvilágra.
 

     Az apa és fia (akinek szintén van autója) jól megértik egymást. Nem is óhajt megnősülni. Nyugdíjas korban ment el Józsi először Hajdúszoboszlóra üdülni, pihenni.
Itthon vezeti a háztartást, ellátja az állatokat, műveli a telket a fiával. Mindig tevékenykedik. A Kertbarát Klub pénztárosa volt sok éven át.
     Amikor ünnepélyesen nyugdíjba vonult, „A Nemzet Szolgálatáért érdemérem Arany fokozatát” kapta meg, amit igazán meg is érdemelt.
A munka éltet – mondta Józsi bácsi. – Eltereli az ember fejében cirkáló, értelmetlen gondolatokat. (aggódás, idegeskedés, vágyakozás).
     A mai fiatalok szerint ő munkamániás.
     Kilencvenedik életévét tapossa (tízet nyugodtan letagadhatna).
A  munka nem árt – erősíti meg a hosszú élet titkát ezzel a mondatával. A munkával el lehet zavarni messzire a „Kaszást”. Kell persze az egészséges életmód is hozzá. Jó étkezés, jó alvás, déli pihenés, zenehallgatás, mértékletes borozás.
 

     Ő nemcsak a szegénységnek, de az érzelmi nélkülözésnek is ki volt téve. Szinte szeretet nélkül (apai, anyai) nőtt fel.  Nem mondhatta ki soha azt a szót, amitől kétszer megpuszilja a saját ajkát a gyerek: MAMA.
     Mégis, ennek ellenére elérte a kitűzött célokat, és még volt benne humor is (éltető, amit vagy összeszedte úton-útfélen, vagy örökölt).
     Jókat nevet most is, de hamar fakad könnyekre is. Az élet viharaiban jól feltalálta magát, pedig néha alig pislákolt a reménysugár.
 

     Ez az ember győzött. A boldogságot és a pénzt nem ajándékba kapta, hanem küzdelmek, kemény próbák, nagy erőfeszítések árán szerezte meg, ezért a sors hosszú élettel jutalmazta meg.

(In: Gecser Erzsébet: Csendes éj, [Bp.] : Uránusz Kiadó, 2015. p. 65-70)