Nagyközségi és Iskolai Könyvtár

Nagyközségi és Iskolai Könyvtár


Nagyközségi és Iskolai Könyvtár

Online katakógus

Online katalógus

1993. február - 2023. október

Táborfalvi MOZAIK 1993. február - 2023. október

Navigáció

Legújabb cikkek

Nyitva tartás

Nyitva tartás

Elérhetőség

2381 Táborfalva, Iskola u.7.
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Sinka Nikolett
E-mail: konyvtar@taborfalva.hu

Felhasználók

· Online vendégek: 5

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 5
· Legújabb tag: martinekk

MyStat

Könyvtár a Facebook-on


Könyvtár a Facebook-on anno 2015 - 2023.


Pál Mária - Karácsony a hegyen

Pál Mária vagyok, Erdélyben, Székelykeresztúron születtem, Székelyudvarhelyen nevelkedtem, ott jártam iskolába. Az irodalom szeretetét drága szüleimtől örököltem, tanítóképzős irodalomtanárom megerősített abban a hitemben, hogy olvasni jó, érdemes.

 

Fogadják szeretettel a "Karácsony a hegyen" című novellámat.

 


Napok óta havazott. A kis család az ünnepre készült. Vendel felvette ujjasát, és az ajtó felé indult. Ferencke a kályha mellett játszott, de ahogy édesapja az ajtó felé lépett, megkérdezte: 

 

- Édesapám, mehetek én is?   

 

- Gyere, öltözz fel, megnézzük az őzeket! 

 

Ferencke édesanyjára nézett, segítségkérően. Még nem tudta egyedül felhúzni a kis csizmáját. A kabátkájába már belebújt egyedül, és a kis bundasapkát is fejére tudta húzni. Szeretett az édesapjával kint kószálni a hegyen, télen-nyáron, napsütésben, esőben, havazásban.  

 

Julis leültette a kis székre, lábára húzta a csizmácskát, és segített fölvenni a kis kabátkát, sapkát nyomott a fejébe és egy sállal jól körbetekerte a nyakát. 

 

- Nehogy megfázz nekem! Épp ma, a születésnapodon!  

 

- És a Kisjézus születése napján!  Tudom, hogy ma van az is!  

 

Julis összemosolygott Vendellel, és büszkén nézett mindkettő a kis legénykére. 

 

- No, mehetünk? kérdezte Vendel. 

 

- Mehetünk, édesapám!  

 

Elindultak az erdei ösvényen, a fenyves felé, ahol az őzek etetője volt. Bundás rögtön a nyomukba szegődött, bukdácsolt a nagy hóban mellettük. 

 

Havazott. Ferencke apja kezébe csúsztatta kis kezét, hogy el ne maradjon tőle a nagy hóban. Hősiesen lépkedett apja mellett, szedte a kis lábait, és közben csacsogott. 

 

- Édesapám, énekeljünk karácsonyosat!  

 

- Melyiket énekeljük, Ferencke? 

 

A kislegény rákezdett:
„Rossz a Jézus kiscsizmája, sír a ködmöne...“  

 

Csendben énekeltek, míg elérték a „nagyerdőt“ . Beértek a fenyvesbe, Ferencke még jobban szorította édesapja kezét.  

 

- Félsz? kérdezte Vendel?  

 

- Én? Édesapámmal soha!  

 

Az etető rendben volt, Vendel szénát rakott bele, és elindultak vissza a házhoz.  

 

Ferencke kipirosodott arccal lépkedett édesapja mellett. Ahogy kiértek a fenyvesből, meglátták a kis házat, a kéményből felszálló füstöt, és megszaporázták lépteiket.
Bundás előre szalad, és hangos csaholással jelezte, hogy megérkeztek, aztán bevackolt a házába. 

 

Julis a kályha körül szorgoskodott, főtt a töltött-káposzta, sült a kalács, finom illat lengte be a konyhát.  

 

- Elfáradtál lelkem? kérdezte Julis. 

 

- Nem, és most kérem, meséljenek nekem, édesanyám! 

 

- Mit meséljünk, sárkányosat, tündérest, vagy az állatokról? 

 

- Neeeem! Azt a régi karácsony estét, amikor engem hozott a Jézuska! 

 

- De hát azt már sokszor hallottad!  

 

- Nem baj, szeretem, ha mesélik! 

 

Szülei is szívesen emlékeztek arra a karácsony estére, valahányszor elmesélték Ferenckének, mindig újra átélték minden pillanatát. 

 

- Na, gyere ülj ide mellém, mondta Vendel, de Ferencke nem mellé ült, hanem felkuporodott az édesapja ölébe. 

 

- Hát, tudod, az úgy volt, hogy éppen ma négy esztendeje... 

 

És mesélt, mesélt, Ferencke pedig úgy hallgatta, mintha most hallaná először. Hogy édesapja bement a faluba Erzsi néniért, a bábáért, aki őt világra segítette... 

 

Szegény Erzsi néni, azóta a mennyben segíti világra az angyalkákat, két esztendeje elment. Nemsokára Mózes bácsi is utána ment, nem volt jó neki egyedül, Erzsi néni nélkül. Ott áll üresen a házuk... Édesanyja és anyósa is sokszor kérték, hogy vegyék meg a házat, segítenek, és költözzenek be a faluba. Nekik is jól jönne néha a segítség, megöregedtek.  De ők szeretik a hegyen. Amióta, azon a karácsony estén megszületett Ferencke, hármasban éldegélnek itt, nagy szeretetben, sok-sok munkával. A gyermeknek néha hiányoznak a pajtások, nagyon várja, hogy fáért jöjjenek olyan emberek, akik gyermeket is hoznak magukkal. Míg a szekeret megrakják, játszik velük, megmutatja az erdő minden kincsét. Ha néha bemennek nagymamáékhoz, a patak partján összeverődött gyermekekkel játszik, de ő is szereti a hegyen. Majd a Jóisten utat mutat, hogy mi legyen...Iskolába megy két esztendő múlva, így nehéz lesz, és ugye...feltámadásra várják az új jövevényt. 

 

Mikor a történettel édesapja odaért, hogy neki a Ferenc nevet adták, Ferencke megkérdezte:  

 

- A nagytata volt, ugye, Ferenc?  

 

- Igen. 

 

- És milyen ember volt?  

 

- Nagyon jó ember, Ferencke, nagyon jó. Biztosan nagyon szeretne téged, és fentről a mennyből vigyáz rád.  

 

- Én is szeretem őt,és ha a temetőben vagyunk, tudom, hogy a mennyországban van. Mondta nagymama.
Édesapja a történet végére ért, Ferencke megkérdezte: 

 

- Mikor visznek el engem a templomba karácsonykor, édesanyám?  

 

- Majd, ha kicsit nagyobb leszel, nem könnyű az út éjszaka vissza a hegyre.  

 

- És akkor itthon imádkozunk este? És énekelünk?  

 

- Igen, megünnepeljük Jézus születését, és megköszönjük neki, hogy te vagy nekünk. 

 

- És hoz még a Jézuska gyermeket maguknak?
Julis pironkodva simított végig gömbölyödő hasán, majd átölelte fiát, és azt mondta:  

 

- Hát, nem a Jézuska fogja hozni, mindenki nem olyan szerencsés, mint te, hallod-e!  

 

Vendel rakott a tűzre, és mosolygott a bajsza alatt.
Na, játszol kicsit? Mindjárt este van!
Vendel kiment a házból és a kis fenyőfát a szoba ablakán adta be Julisnak, aztán visszament a gyermekhez. Julis feldíszítette a kis fát, almát, diót akasztott rá, és alája tette a kis szekeret, amit Vendel faragott titokban Ferenckének.
Aztán asztalt terített, és vacsorához készültek. Julis beküldte a fiát a szobába, hozza ki neki a nagy kendőt, mert kicsit fázik a háta... Ferencke benyitott a szobába, és felkiáltott!  

 

- Itt járt! Édesanyám! Édesapám! Itt járt, nézzék, mit hozott!  

 

A szülők bementek a szobába, és csodálkozva nézték a kis szekeret, a karácsonyfát, és szeretettel ölelték át gyermeküket.
Na, látod, jó fiú voltál!  

 

- Akkor most énekelje édesapám azt a szépet, a Csendes éjt!  

 

Vendel énekelni kezdett, szép, érces hangján, Julis bekapcsolódott, Ferencke pedig egy két szót beleénekelt. Gyermeki boldogsággal kérte szüleit, hogy akkor most mondják el azt az imádságot, amit nagymama tanított neki. 

 

- Gyere, azt az asztalnál mondjuk el, vacsoránál! 

 

Leültek az asztalhoz, és imádkozni kezdek „Mi Atyánk...“
Vacsora után Ferencke lefeküdt, kezében szorongatva a kis szekeret.
Vendel megvárta, míg Julis rendet rakott a konyhában, megpakolta a kályhát, és ők is nyugovóra tértek. 

 

A havazás lassan elállt, csend ereszkedett a hegyre. Az égen millió csillag ragyogott a hideg éjszakában, a kis házban szeretetben, nyugalomban, békésen aludt a család.
A faluban akkor szólalt meg a harang, éjfél volt, karácsony éjjel, a szeretet, a béke ünnepe. 

 

P.M. 

 

Nyugodt, békés ünnepet kívánok mindenkinek, szeretettel!

 


 Kapcsolódó írások, videó:

 

Pál Mária - Születés

Pál Mária bemutatkozása

 

Hernád InfoTV: A nő 2x - Pál Mária és Horváth Margit előadói estje Hernádon (2020.)