Curie Környezetvédelmi Emlékverseny |
Az alsó tagozatos gyermekek általában nagy érdeklődést mutatnak a környezetismeret tantárgy iránt. Szeretik a növényeket, csodálják a különleges állatokat, érdekli őket a klímaváltozás. Ez a Csurgay Franciska Általános Iskola 3. osztályos diákjaira különösen jellemző. Innen jött az ötlet, hogy azoknak a gyerekeknek, akik különösen fogékonyak erre a témára, indítsunk egy tehetséggondozó szakkört.
Az idei tanév alatt rengeteg tudással és még több élménnyel gazdagodtunk. Szolnokon, a verseny délutánján megnéztük a RepTárat, a Szolnoki Repülőmúzeumot, ahol sikerült a délelőtti feszültséget, még az eredményhirdetés előtt levezetni.
A gyerekekkel egész évben nézegettük az Őrség különleges növényeit, állatait, építményeit. Felmerült bennük az igény, hogy ők ezt élőben is szeretnék látni. Kezdetben nem gondoltam, hogy ez a tanulmányi kirándulás megvalósulhat, de a szülők első szóra biztosítottak anyagi és erkölcsi támogatásukról. Így egy csodálatos napot tölthettünk az Őrségi Nemzeti Parkban, ahol pallósoron bejártuk a szőcei láprétet, megálltunk Hegyhátszentjakabon a Vadása-tónál, majd Őriszentpéteren egy fantasztikus interaktív kiállítást nézhettünk meg. Meglátogattuk a pityerszeri skanzent, ahol nemcsak a tájegységre jellemző épületekkel, tárgyakkal ismerkedhettünk meg, hanem eurázsiai vadlovakat, és európai bölényeket is láthattunk. Kirándulásunkat a skanzen játszóterén zártuk. Szinte kizárólag fából, és egyéb természetes anyagokból készült egyedi játékok várták a gyerekeket.
A csapat
Egy igen tartalmas, tapasztalatokkal, élményekkel teli évet zárt a lelkes, kíváncsi gyerekekből álló „Köri szakkör”.
Országos Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 9. helyezett csapata, kiselőadásuk dokumentációja 3. helyezést ért el: Gazsik Boglárka, Nagy Botond, Surman Levente.
Országos Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 8. helyezett csapata, kiselőadásuk dokumentációja 2. helyezést ért el: Béni Benett, Simkó Nimród, Simon Levente.
Jarábik Tünde
|
· Admin
- 2022. May 04. 06:34
704 megnyitás ·
![]() |
2023. December 05. Tuesday, 12:06:26
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katalógus
Navigáció
Legújabb cikkek
· Borsi Mária kiállítá...
· Gratulálunk dr. Bölö...
· TáborfalvaiI Lő és G...
· Előttem az utódom
· Beszélgetés Sponga T...
· Merjünk nagyot álmodni!
· Focitábor 2023
· Hajrá Falva! - Beszé...
· Az örkénytábori lova...
· A legendás tábor
· Gratulálunk Szabó Ma...
· Beszélgetés Tóth Dáv...
· Három nap a természe...
· Szívósan a fejlődés ...
· Zsiga bácsi - Platth...
· Gratulálunk dr. Bölö...
· TáborfalvaiI Lő és G...
· Előttem az utódom
· Beszélgetés Sponga T...
· Merjünk nagyot álmodni!
· Focitábor 2023
· Hajrá Falva! - Beszé...
· Az örkénytábori lova...
· A legendás tábor
· Gratulálunk Szabó Ma...
· Beszélgetés Tóth Dáv...
· Három nap a természe...
· Szívósan a fejlődés ...
· Zsiga bácsi - Platth...
Nyitva tartás
Elérhetőség
2381 Táborfalva, Iskola u.7.
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Sinka Nikolett
E-mail: konyvtar@taborfalva.hu
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Sinka Nikolett
E-mail: konyvtar@taborfalva.hu