Dr. Kolek István közel 40 évig volt Táborfalva háziorvosa. 2018. augusztus 1-jétõl vonult nyugdíjba, ebbõl az alkalomból beszélgettem Doktor Úrral.
Köszönjük Kolek Doktor Úr munkáját, az eljövendõ évekre szeretetet, békességet, sok örömet és jó egészséget kívánunk!

Pusztavacson születtem 1949-ben. Szüleim 6 elemis, földmûves emberek voltak. Pusztavacson nõttem fel, osztott iskolába jártam. Szeretettel gondolok Nagy Imre tanító bácsira.  Falusi gyerekként jól ismertem a természetet, az állatokat, részt vettem a ház körüli munkákban. Jó tanuló voltam, Budapestre kerültem az Arany János Fiúgimnáziumba, német nyelvtagozatra.   1967-ben érettségiztem, kitûnõ eredménnyel. Orvosnak készültem, de nem vettek fel azonnal az egyetemre, ezért egy évig Budapesten, a János Kórházban dolgoztam beteghordóként.

A Szegedi Orvostudományi Egyetemen tanultam, ahol 1975-ben szereztem diplomát. 1971-ben megnõsültem, feleségem Budavári Edit. Szegeden éltünk. 1975-ben fiúnk született. Az egyetemi tanulmányok mellett Szõregen dolgoztam a rózsakertészetben, Edit bölcsõdében volt gyermekgondozó.

A hatodéves klinikai gyakorlat gyermekgyógyászat és sebészet részét Makón, a belgyógyászat, nõgyógyászat, ideg- és elmegyógyászat gyakorlatot Kecskeméten teljesítettem. 1975-ben pályázattal kerültem Nógrád megyébe, Nógrádsáp és Legénd körzeti orvosa lettem, mert vágyunk volt hegyvidéken élni. Nagyon szerettük a jó palócokat, kedves, jólelkû emberekkel találkoztunk. Sajnos, fiúnknak asztmatikus panaszai lettek, el kellett költöznünk, így pályáztam meg a táborfalvi körzeti orvosi álláshelyet. 1979. április 15-tõl 2018. július 31-ig láttam el a körzeti orvosi, illetve háziorvosi feladatokat Táborfalván. Elõdöm Dr. Nagygyörgy Károly volt. Hosszú éveken át egyedül láttam el a falu lakosságát, de a fejlõdésbõl következõen egyre több feladat adódott, új vizsgálatok jelentek meg, specializálódott a szakma, az emberek igénye is nõtt, szükségessé vált a körzet megosztása.

Fokozatosan bõvült a szakrendelések száma, új szakterületek jelentek meg, például a sebészeten belül a kézsebészet, érsebészet, egynapos sebészet. Színvonalasabb ellátás alakult ki, amely szélesebb körû, magasabb szintû szakmai tudást igényel a háziorvostól. Gyakorlatilag a háziorvos egy rendszer része, innen kap szakmai támogatást. Öt évenként szinten tartó vizsgát kell tennie, kreditpontokat kell szereznie ahhoz, hogy mûködési engedélyét továbbra is meghosszabbítsák. Az önképzésnek nagy szerepe van, a szakmai lapok, a különbözõ szakkollégiumok javaslatai, irányelvei ma már interneten is hozzáférhetõek.  

A  betegellátást  több évtizeden át segítette Imréné Gere Mária körzeti ápolónõként, feleségem, Edit és az utolsó idõszakban Hajnal Mária, amit ezúton is köszönök!  Kiemelem Ali Gáborné Erika védõnõt, aki munkáját szolgálatnak tekinti. 

A körzeti orvosból háziorvos koncepció lényege a családorvoslás, a személyközpontú, emberközpontú gyógyítás, amikor nem a betegség, hanem az ember gyógyítása van a középpontban. A megvalósítás legfõbb akadálya a magas beteglétszám. Igaz, van annak elõnye, ha valaki kistelepülésen háziorvos, hiszen itt több a személyes kapcsolat orvos és beteg között, lelki gondozásra is van lehetõség. Nagy kihívás, hogy lehet megtalálni azt az arányt, hogy az orvos segítsen is, de ne vállalja fel a betege életét.

Véleményem szerint egyre nagyobb szükség lenne idõsek napközi otthonára Táborfalván! Bizonyos értelemben kinyílt a világ, ugyanakkor tapasztaljuk a fogyasztói társadalom „áldásait”, egyre több család hullik szét, egyre több ember magányosodik el. A perifériára került emberek gondozása a szociális hálózat munkatársaira hárul, de emberi, anyagi kapacitásuk véges. Magas fokú, odaszánt munkájukért köszönet illeti õket! 

Sokat jelentett az évek során, hogy megismertem az embereket, így lehetõség nyílt arra, hogy aki igényelte, segítsem az életvezetésben.

Az utóbbi években világjelenség a fluktuáció földrészek, országok, városok, falvak között, így sok ember kimarad az orvos látókörébõl, nem tudja követni a sorsukat.      

Pálfordulat volt életünkben megtérésünk, Istenre találásunk élménye 1986-ban. A hagyományos katolicizmustól, a gyerekkori megkereszteléstõl, bérmálástól az évek során eltávolodtunk és felnõtt életünkben értettük meg, éltük át, hogy van egy Isten, aki szeret bennünket, gondoskodik rólunk. Õ adott erõt a munkavégzésben, segített reményt adni a betegeknek és segíteni õket Istennel való kapcsolatuk rendezésében.

Mindig nagyon megviselt, ha elvesztettem embereket, mindig meghal velük egy kicsit az ember. 

Miért lettem orvos? Általános iskolás korom óta természettudományos érdeklõdésû voltam, az orvosképzés is természettudományos alapú volt. Kihívás volt számomra a minél több ismeret, tudás megszerzése és alkalmazása a gyógyításban. Ma már úgy látom, hogy az évek során vált számomra az orvoslás komplex feladattá, testi, lelki gyógyítássá.

„Ezért amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek, azt tegyétek ti is velük!”

(Máté 7:12)   

Az elmúlt közel 40 év alatt sok embert megismerhettem. Hálás vagyok, hogy bizalmukba fogadtak, megbíztak bennem és engedték, hogy szerethessem õket! MERT HISZEK A SZERETET GYÓGYÍTÓ EREJÉBEN! Ma is hordozom õket szívemben, lelkemben. Nem feledem õket. 

Miért hagytam abba az orvosi munkát? Idestova 70 éves leszek. Nem szerettem volna, hogy bárki azt várja, mikor hagyom ott az orvosi pályát. Nagyon örülök, hálát adok Istennek, hogy nagy bukásoktól, mûhibáktól megvédett engem.                                                                                                                             

Jelenleg még üzemorvosként dolgozom. Több idõm jut a családomra, gyermekemre, unokáimra. Feleségem mindig mellettem állt, támogatott, most többet lehetünk együtt és házasságunk még bensõségesebbé vált. 

Úgy képzeltem, hogy a praxisomat fokozatosan adom át egy fiatal, ambiciózus kollégámnak, aki a 40 éves tapasztalatomat, a felhalmozott ismeretanyagot átveszi tõlem és a betegeim javára fordítja. Sajnos, ez nem adatott meg. Szomorúan látom, hogy betegeim a világ négy égtája felé széledtek szét. 

2018. november 22. 

Elmondta: Dr. Kolek István 

Lejegyezte: Borsi Mária