Partneriskolai kapcsolat építése a Csurgay Franciska Általános Iskolában
Évek óta járnak diákjaink a Határtalanul Program keretében Erdővidékre, Erdélybe. A kirándulások során nagy szeretettel látják vendégül Őket a nagybaconi iskolában. Az évek során többször fogalmazódott meg bennünk, hogy nyissunk a nagybaconi iskola pedagógusai fele, hívjuk meg Őket vendégségbe. Az idei tanév során a Pusztavacsi Általános Iskolával közösen az említett ötletből megvalósított program lett. Április végén 9 fős nagybaconi delegációt fogadtunk, vendégül láttuk Pusztavacson és Táborfalván. Szeretném Önökkel megosztani a három napról keletkezett gondolataimat.
Hermán Attila intézményvezető úr írása itt olvasható >>
Borsi Mária Olvasóverseny
A Csurgay Franciska Általános Iskola 2024. április 11-én megrendezte első olvasóversenyét, melyet Borsi Máriáról nevezett el. Marika hosszú éveken keresztül nagyban hozzájárult diákjaink olvasóvá neveléséhez, a könyvek és a könyvtár megszerettetéséhez. Ezért, mikor 2023. májusában nyugdíjba vonult, iskolánk vezetése úgy gondolta, hogy nem engedi őt el végleg. Így született meg az ötlet, hogy évről évre, minden tavasszal megrendezésre kerül a Borsi Mária Olvasóverseny, melyen Marikát a zsűri tagjai között köszönthetjük.
Hermán Attila írása itt olvasható >>
Beszélgetés Szücs Gábor autodidakta festővel
Március végén nyílt meg és egy hónapon át volt megtekinthető Szücs Gábor önálló kiállítása a táborfalvi Jókai Mór Közösségi Színtér nagytermében.
Borsi Mária beszélgetése itt olvasható >>
Emléktábla-avató ünnepség
Nyolcvan éve fejezték be az örkénytábori templom építését
2024. május 9-én az egykori örkénytábori ökumenikus templom falán emléktáblát helyeztek el annak emlékére és tiszteletére, hogy 80 évvel ezelőtt, 1944 januárjában a katonák és a helyi lakosok összefogásával elkészült az az ökumenikus templom, amely az 1970-es évekig szolgálta a híveket.
A templomot később már nem látogatták a község lakói, problémát jelentett az állagmegóvás, végül a honvédség sportcsarnokká alakította át.
A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese, Nagy Andrásné, Táborfalva Nagyközség polgármestere, Nagy Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt Táborfalvi Csoportjának elnöke, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke.
Reményik Sándor Templom és iskola című versét hallottuk Batonai Adél, Berki Bianka Luca és Govorkovics-Bartkó Bernadett 4. osztályos református hittanos tanulók előadásában. Láncos Attila 6. osztályos tanuló Reményik Sándor Templomok című versét mondta el.
Az ünnepség befejezéseként Isten szavát olvasta, hirdette és áldást mondott Szemők Andrea Nagytiszteletű Asszony, református lelkipásztor és Mészáros Csaba esperes plébános.
Közreműködött a Lajosmizsei Városi Kamarakórus.
A megemlékezés állófogadással zárult a Helyőrségi Művelődési Otthonban.
Az emléktáblát Balanyi Károly grafikus- és zománcművész készítette, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni!
Köszönjük Serfőző László Helyőrség-parancsnok Úrnak, valamint a Helyőrség dolgozóinak és Táborfalva Nagyközség Önkormányzat munkatársainak, hogy támogatták és segítették az emléktábla elhelyezését.
Borsi Mária
Az ünnepségen készült képek a galériában láthatók >>
Kapcsolódó tartalom:
- Latorcai Csaba szerint a hitet elvenni nem lehet, csak elveszíteni (Hirado.hu)
- Ahol apáink imádkoztak (Kucsera József)
Anyák napja
Szakcsi Rádió - a magyar jazz rádiója
Már régóta nagy igény van egy jó minőségű jazz-rádióra, ahol a magyar előadók megfelelő teret kaphatnak a bemutatkozásra. A Bartók Rádióban van ugyan rendszeres jazz műsor, de ennek a zenei műfajnak a szélesebb körű bemutatáshoz ez kevésnek bizonyult.
Egy új online jazzrádió tesztadása 2024. március 15-én indult, és a mai nappal, a jazz világnapjától, április 30-ától kezdve éles adással jelentkezik a jazz-zenei adó, amely egyik leghíresebb magyar jazz zénészről kapta a nevét, Szakcsi Lakatos Béláról. Pontos nevén: "Szakcsi Rádió – a magyar jazz rádiója" csatornahangja a közismert jazz énekes, Harcsa Veronika.
Kapcsolódó oldal:
Szakcsi Rádió Google Play applikáció (Android)
Szakcsi Rádió Apple App Store (Apple)
Online rádió Szakcsi Rádió, MyOnlineradio, OnlineRadiok.com, Online Radio Box, MyTuner
Április 30. A magyar film napja
A magyar film napját 2018 óta ünnepeljük április 30-án annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula A táncz című alkotását.
Kivételesen egész héten át tart a MAGYAR FILM NAPJA április 29-től május 5-ig. – Több mint 100 magyar film 19 tévécsatornán 1 héten át lesz ingyenesen nézhető. Sőt, nagyvásznon ritkán látható magyar filmek érkeznek újra a mozikba és szinte az összes Magyarországon elérhető streaming platform is csatlakozik az ünnepléshez. Nem kérdés, hogy sokszínű az ünnepi magyar filmkínálat.
A magyar film napján indul el a hazai animáció kivételesen gazdag történetét bemutató honlap, a magyaranimacio.hu. A Magyar Animáció 110 emlékév alkalmából indított oldal a nagyközönség és a szakma képviselői számára is érdekfeszítő, folyamatosan bővülő tartalmakkal mutatja be a legérdekesebb animációs technikákat, a stábok munkáját és a legendás műhelyeket, köztük a Kecskemétfilmet, a Pannóniát és a Varga Stúdiót.
Kapcsolódó oldalak:
NFI - főszerepben a magyar film
Összesített program: A magyar film napja 2024
Programajánló: Buzsák
Egy napfényes áprilisi hétvégén Buzsák felé vezetett utunk barátainkkal. Még sosem jártam ezen a dunántúli településen. Szombaton, kora délután békés, barátságos kép fogadott bennünket.
Borsi Mária programajánlója itt olvasható >>
Ingyenes Arcanum 7 napig
Az Arcanum adatbázisában - ahol 250 évnyi heti- és havilapok, sportújságok, női magazinok találhatók - hét napig ingyen lehet böngészni, mintegy 56 millió oldalon.
Az próbaidőszakhoz a havi előfizetést kell kiválasztani, ekkor indul a hét napos ingyenes használat. Mivel a regisztrációhoz meg kell adni a bankártyaadatokat, így a 7 nap alatt bármikor lemondható az ingyenes használat. Amennyiben valaki nem mondja le az előfizetést, 7 nap után a fizetős időszak kezdődik.
Arcanum 7 napos ingyenes böngészés >>