127 éve, 1898. augusztus 1-jén, Budapesten hunyt el Arany László, költő, népmesegyűjtő, Arany János fia.

Későn
            (Lenau után, – Szalay Gizelának.)

Már elnyit a tavasz, varázsa széled,
Szép álma eltünt, el van zengve dalja,
Üde virágát nyári hő aszalja,
– Munkára int, küzdésre hí az élet.

A ló nyerít, a harc lármája éled,
Körülvesz, elborít küzdés zsivajja,
S a küzködő, – míg majd sír nem takarja –
Nyugalmat, enyhülést ritkán remélhet.

Leányka! ó ama tavasz korában
Miért kerestelek mindig hiában?
Eszmény valál, kit vágyam üldözött;
Most megjelensz, szívemmel játszva játszol,
Föl-fölmerülsz s megint eltünni látszol
E zajgó életáradat között.

1875

Kapcsolódó tartalom:
– Arany László (1844 – 1898) – Hegedűs Géza: Irodalmi arcképcsarnok
– Arany László összes költeménye (1844 – 1898) – MEK
– Onagy Zoltán – Arany László – Irodalmi Jelen
– Petőfi Sándor – Arany Lacinak