Platthy Iván: Párbeszéd az emberért : emlékeim az egyházakról és a társadalomról
Írta: Admin - Dátum: 2020. January 27. 18:44:07

 A magyar kultúra napja alkalmából 2020. január 25-én került sor Platthy Iván nyugalmazott egyházügyi címzetes államtitkár könyvének bemutatójára Táborfalván, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A könyvbemutatót Nagy Andrásné, Táborfalva polgármestere nyitotta meg. A könyv
szerzőjével Tölli Andrea újságíró, a MAG TV főszerkesztője beszélgetett.

 

Megismerhettük Platthy Iván életútját, szívesen mesélt Táborfalvához kötődő emlékeiről, hiszen feleségével, Sárikával itt kezdték pedagógus pályájukat. Betekintést kaphattunk az 1990-es évek történéseibe, amikor a rendszerváltáskor jogutód nélkül feloszlatott Állami Egyházügyi Hivatal nyomán egyházi főosztályvezetőként előkészítette az új állam új parlamentje számára az állam-egyház kapcsolatrendszer törvényi szabályozását, majd államtitkárként intézte az egyházak ügyeit, sokszor nemzetközi tárgyalások résztvevőjeként, például a Vatikánnal.

 

 

A könyv a rendszerváltást követő harminc évet foglalja össze, ahogy az előszóban Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök írja: „A magyar szabadság és a magyar egyház szabadsága feltámadásának hiteles tanúja Platthy Iván, és az ő tanúskodásából hiteles képet szerezhetünk a rendszerváltásnak és az azt követő éveknek az útkereséséről, illetve úttöréséről… Mindez jóval több egy memoárnál, mert a dokumentumoknak, riportoknak forrásértékük van a kutatók, az egyház- és társadalomtörténetet tanulmányozók számára.”

 


 

A könyvbemutató kezdetekor Babits Mihály: Ritmus a könyvről című versét, befejezésekor Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versét hallgattuk meg Sás Péter színművész előadásában.

 

Az est háziasszonya Bernát Istvánné volt.
A könyvbemutatón Platthy Iván sok régi kollégája, barátja, ismerőse megjelent.


(Szeged : Gerhardus Kiadó, 2019)

 

Borsi Mária könyvtáros