Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek
Írta: Admin - Dátum: 2013. December 11. 10:12:10

Ez a könyv úgy hatott rám, mint amikor a vándor útja során egy tisztáshoz érkezik, megpihen, erőt gyűjt és így indul tovább.

 

 A szerző, Boldizsár Ildikó szavait szeretném idézni:
„Amikor a mesék még közvetlen kapcsolatban álltak az emberekkel, az élet is mást jelentett, mint manapság. Jelentősége volt minden szakaszának, fordulójának, elejének s végének, és ez az életfordulókhoz kötődő szertartásokban, ünnepekben is megnyilvánult. Az életfordulók megszentelése és megünneplése azért volt fontos, hogy az ünnepelt – például a felnőtté váló legény vagy leány - jól el tudja különíteni az egyes életszakaszokat. Tudjon róla, hogy mit hagy maga mögött, miképpen arról is, hogy hova tart, és ott mire számíthat. A régi ember számára természetes volt a folyamatos változás, mert nem kényszerítő erőnek vagy tragédiának élte meg, hanem ember voltához tartozónak.”
(Boldizsár Ildikó : ajánlott mű,p. 27.) 

 

 

Ajánlott oldalak: 

 

Meseterápia „Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik”
http://www.meseterapia.hu/ 

 

A világ első meseterápiás központja  Paloznakon
2010. szeptember 30-án, a Népmese napján nyílt meg Magyarországon a világ első Meseterápia Központja, mely a világot jobbítani akaró emberek nemes szándékából jött létre.
http://www.mesekozpont.hu/ 

 

Mesemúzeum
http://www.mesemuzeum.hu 

 

Borsi Mária