Fedina Lídia: Tőről vágott magyar ember
Írta: Admin - Dátum: 2023. February 27. 15:34:31

Nagyon sok életrajzi könyv jelent már meg az egyik legismertebb - és talán leghíresebb - költőnkről, Petőfi Sándorról.

 

 A mindössze 26 évet élt költőóriás verseit számtalan nyelvre fordították le, 1846 - 1860 között 700 költeménye (a kb. 850-ből) mintegy 50 nyelven, kb. 20 000 fordításban jelent meg. (Legtöbbet fordított verse a Reszket a bokor).
Kína középiskoláiban ma is kötelező tananyag a Szabadság, szerelem! című verse, illetve számos versfordítása is napvilágot látott az utóbbi több mint száz év során.

 

1823. – Petőfi Sándor születésének éve. Január 1-én születik a pestmegyei Kiskőrös községben. (Születésekor atyja 32 éves, anyja néhány évvel fiatalabb. Az apa, olvassuk Ferenczi Zoltán könyvében «mindig magyarosan, kurta zsinóros dolmányban járt. Általában is magyarságára sokat tartott s nem szerette, ha tót eredetét emlegették. Egyszer össze is verekedett ezért. Magyarul egészen jól, alföldiesen beszélt.» Fia tőle örökölte dacosságát, indulatosságát, vándorló ösztönét. Felesége mindenben ellentéte volt: kedveskedő beszédű, lágyszívű, engedelmes asszony. A költő külsejében anyjához, jellemében atyjához hasonlított. Édesatyja többször emlegette, hogy ők voltaképen nemes emberek, ez azonban puszta családi mesélgetés volt.)
(Forrás: Arcanum: Magyar irodalomtörténet | Kézikönyvtár)

 

Sokadik életrajzi könyv jelent meg a költő életéről, de ez az első, amiben az írónő Petőfit nem dicsőíteni szeretné, egyáltalán nem szándéka piedesztálra emelni, hanem a natúr valóságában kívánja megjeleníteni a mindössze 26 évet megélt Petőfi Sándor mindennapjait. A könyvben végigkövethetjük a költőt, születésétől, az utolsó karddöfését okozó haláláig - illetve inkább rejtélyes eltűnéséig. A mai napig nem tisztázott, hogy az erdélyországi Fehéregyháza és Héjjasfalva között, Ispánkút határában eltűnt Petőfit két kozák katona szúrta le lándzsával vagy az orosz sereg elfogta és hadifogolyként elhurcolta Szibériába.

 

 "A két katona egyszerre sújtott le rá, és a kardpengék csengve csaptak össze a feje fölött. Kétszeres halált hal, ha ezek eltalálják, de a két szablya összeakadt, így csak az egyik érte el, amelyik megsiklott a másikon, és a lapjával akkora ütést mért a fejére, hogy eszméletét vesztve zuhant a földre. A másik a dzsidájához kapott, és belevágta az eszméletlen ellenfél mellkasába. Olyan erővel szúrt, hogy lemetszette Sándor egyik ujját, és a sárga táska ott maradt feltűzve a fegyverére, amikor visszahúzta. Ezen mindkét katona nevetett, aztán megnézték a "zsákmányt, személyes holmik mellett papírlapokat találtak, némelyiket a csatatérről készített szénrajzokkal, másokat számukra ismeretlen latin betűkkel teleírva, vagy csak pár mondatnyi firkával. Ez kém, vagy valami hírnök lehetett, nincs egyenruhában!, mondta az egyikük. Biztosan értékesebb, mint amaz, intett vissza a szőke ordonánc felé a fejével. Kár, hogy levágtad! Én ugyan nem!, nevetett rá a másik farkasvigyorral. Leszúrtam!"

 

Tények és fantázia. Hiteles korrajz és olvasmányos történelmi események. Szerelem, menekülés a megszokásból, bűn és bűnhődés, mennybemenetel és pokolraszállás Nagykőröstől a Segesvár melletti harcmezőig, hatszáz oldalon át a Zsoldos Péter-díjas, Galaktika közönségdíjas írónő új regényében.

 

Fedina Lídia, 2021.

Erdélyi Szalon Kiadó, 2021.

 

[stx]