Gondolj e napon a nagy magyar hősökre,

Honszerető Árpádnak délceg vitézire.

Kik ezer éven át védték e szép hazát,

kik most is vívják a szabadság nagy harcát.

Gondolj e napon messze idegenbe,

Hol hősök pihennek titkos temetőkbe’.

Nem jelzi semmi a néma sírhantokat,

Csak szél fújja rajta az árvalányhajat.

Nem nyit sírjuk felett rózsa és gyöngyvirág,

Fejfájukon nincsen koszorú és virág.

Csak egy vándormadár pihen meg olykoron

A kereszten lévő rozsdás vassisakon.

Gondoljatok rájuk, szép égi angyalok,

Csak nekik ragyogjanak a fényes csillagok!

Ők védték mindég a Kárpátoknak ormát,

Kéklő négy folyónak tündéri országát.

Pásztor, ha sétálsz cserjés hegylejtőkön,

S találsz valahol egy magyar hőstemetőt,

Mondj egy imát értük, furulyázgass tovább,

Kuruc őseinknek csengő csatadalát.

Magyar, ha jársz hősi szobor mellett,

Sok-sok aranybetűn megakad a szemed.

Jusson eszedbe, hogy övék a dicső múlt,

Nekik vigyél minden babért és koszorút.

Ha megkondul délben a templom harangja,

Gondolj a nándorfehérvári harcra.

Hunyadi hadvezér és a hős magyarok,

Emléküket őrzik mindig a harangok.

Ifjak! Legyünk méltók nagy őseinkhez!

Legyünk példái a jövő nemzedéknek!

Amíg hősök leszünk, lesz földi mennyország,

Míg hősök leszünk, lesz Magyarország!