A táborfalvi közoktatás történetéről II.
Írta: Admin - Dátum: 2022. May 04. 10:28:05

 

Néptanító a Szobros Iskolában

 

Gáspár Ödönné Opoczki Ilona (Bp., 1910. december 14. - Táborfalva, 1995. május 10.) a Szobros Iskolában tanított több évtizeden át. Köszönöm menyének, Gáspár Ödön Ervinné Homoki Gizellának, hogy fogadott otthonában és mesélt családjuk életéről, megosztotta velünk emlékeit. 

 

Férjem édesanyja Budapestről, Zuglóból került a Szobros Iskolába, 1943-ban kapta meg a kinevezését. Igazi néptanító volt, nemcsak a tananyagot akarta megtanítani a gyerekeknek, hanem embert szeretett volna nevelni belőlük.

 

 

Opocki Ilona Népiskolai tanítói oklevele (1930)

 

 

 

Tanítói kinevezés

 

Férjem édesapja a II. világháború idején orosz hadifogságba került, innen jött haza 1947 augusztusában. Földműves volt, gazdálkodott. Hazatérése után ismerte meg jövendőbeli feleségét. Férjem, Gáspár Ödön Ervin 1948. szeptember 25-én született.

 

 

Az aranyoklevél átvétele Magi János igazgató úrtól

 

Mama 1943-tól 1968-ig, nyugdíjba vonulásáig a Szobros Iskolában tanított, addig ott lakott a család. 1968-ban költöztek be Táborfalvára. Az aranydiplomát 1980-ban vette át Magi János Igazgató Úrtól, aki 1975-ben lett az iskola igazgatója. Mama nyugdíjas pedagógusként 4-5 évet dolgozott még az iskolában. Magi Igazgató Úr nagy tisztelettel és elismeréssel beszélt Mama munkájáról, szorgalmas, lelkiismeretes tanítónak tartotta, aki segítőkész volt a kartársakkal, munkáját 100 %-ig ellátta. Ebben az időben, kicsit tovább, hét évig dolgozott Vigovszky István Tanító Úr nyugdíjasként az iskolában, őt is kiváló, lelkiismeretes pedagógusként jellemezte Igazgató Úr. Mama nyugdíjasként is korrepetált gyerekeket. Ha visszagondolok férjem szüleire, elmondhatom, hogy sosem panaszkodtak, elfogadták az élettől a sorsukat, igyekeztek mindent a legjobb tudásuk szerint teljesíteni. Igaz, hogy Mamának sokszor hiányzott a városi élet. Mama hívő katolikus volt. Papa 1993-ban, Mama 1995-ben hunyt el.

 

1966 karácsonyán ismertem meg Gáspár Ödön Ervint egyik unokanővérem, Zalabai Mária és Kucsera Ferenc lakodalmán. Unokanővéremék egy lajosmizsei tanyán laktak, közel a Szobros Iskolához. Abban az időben szokás volt meghívni családi ünnepekre a tanító nénit és családját. Megismerkedésünkkor a dabasi gimnázium második osztályába jártam. 1965-ben indult a tanítás a dabasi gimnáziumban, mi voltunk az első osztály, a második évfolyamot, akik felettünk jártak, az ócsai gimnáziumból hívták át. Sztavinovszky Győzőné, majd Osváth Tibor voltak az osztályfőnökeink. Szögi Ferenc volt a gimnázium igazgatója. 1969-ben érettségiztem, majd munkába álltam, adminisztratív munkakörben. Ervinnel 1971-ben házasodtunk össze. Két gyermekünk született, Ági 1975-ben, Zoltán 1976-ban. Férjem Budapesten, az Ikarusnál dolgozott motorszerelőként, ott kaptunk lakást Mátyásföldön, 1982-ben költöztünk oda. Rengeteg gyerek volt. Még egy új iskolát is fel kellett építeni.  Bölcsőde, óvoda, napközis tábor volt a gyerekeknek. Centenáriumi lakótelepnek hívták, 1973-ban kezdték az építését, Pest és Buda egyesülésének 100. évfordulója alkalmából. Legszebb éveinket ott töltöttük. Az Ikarus igazi nagycsalád volt, ismertük, szerettük, segítettük egymást. Férjem 1991-től 1992-ig egy évet Kuvaitban dolgozott, az Ikarus –buszok garanciális javítását végezték.

 

 

Gáspár Ödön Ervin Kuvaitban

 

Lajosmizsén születtem 1951-ben, a Lajosmizséhez tartozó szarkási tanyavilágban laktunk, 1959-ben költöztünk Táborfalvára. Az általános iskola első két évét a szarkási iskolában végeztem, Tóth Sándor bácsi volt a tanítónk. Harmadik osztálytól a Csurgay-ba jártam, ahol Kiss tanító néni és Lékó tanító néni tanítottak bennünket. Ötödik osztálytól már az akkori központi iskolába jártunk (mai Csurgay Franciska Általános Iskola). Csűrös Kati néninek (később Szikora Jánosné) mi voltunk az első osztálya.

 

1971-től negyven éven át a fővárosban éltünk. Édesanyám betegsége miatt 2011-ben visszaköltöztünk Táborfalvára. Bekapcsolódtunk a falu életébe. Ervin rövid betegség után 2020. január 12-én távozott a földi világból. Édesanyám 2021. március 20-án hunyt el.

 

2022. március 13.

 

Elmondta: Gáspár Ödön Ervinné Homoki Gizella

 

Lejegyezte: Borsi Mária

 

Kapcsolódó írások, dokumentumok:

 

A táborfalvi közoktatás történetéről II. - galéria

A táborfalvi közoktatás történetéről I.

Basky András: Hol volt, hol nem volt, volt... 14 tanyai iskola Lajosmizsén

Opocky Ilona Tanítóképző-Intézeti Bizonyitványa

Opócky Ilona Polgári leányiskolai bizonyítványa

Gáspár Ödönné (született: Opócky Ilona) munkakönyve


 


 

 

 

Ilonka néni

 

Ilonka néni volt a legidősebb a tanári karban. (Előtte tanyasi iskolában tanított, úgy tudom.) Nagyon kedves, alkalmazkodó természettel áldotta meg az ég. Könnyen, simán illeszkedett be az új környezetbe, szinte észrevétlenül. Mindenkivel tisztelettel beszélt, korra és nemre való tekintet nélkül. Segítőkész volt. Tudásával, tapasztalatával szívesen segített másoknak. Nem volt benne feltörekvő, uralkodó vágy. Mindenki szerette őt.

 

A jó családi háttér biztosította a pontosságát, nyugodtságát. Egy szem gyermekéről, Ervinkéről imádattal beszélt.

 

Szerette a gyerekeket. Felkészülten, nagy gyakorlattal tanított és nevelt. Jóra, szépre.

 

Minden tanítónak olyan kartársnőt kívánok, amilyen Ilonka néni volt.

 

2022. március 17.

 

Sevecsek Mihályné Gecser Erzsébet