Kedves Olvasóink!

Mészáros József 1946-ban született Lajosmizsén, több szállal kötődik Táborfalvához. Most egy 2020-ban írt karcolatát ajánljuk Olvasóink figyelmébe! 

A COVID-vírus megtámadta a világot

Üres a kamara, üres a padlás! Rohantam a szokásos boltomba, s vettem huszonöt kiló finomlisztet. Hazaérve Katinkám nem dicsért, hanem dorgált, mert ő kenyérlisztből szokott kenyeret sütni, most ezt is megtanultam. Vissza a boltba, de a kisasszony közölte: élelmiszert nem cserélünk! Ám néhány kedves szó és a lány megmentette a házasságomat.  

Előkerült az élesztő, só, keverőtál, miegymás. Amikor bekapcsoltuk a villanysütőt, azonnal kiderült, hogy az már az előző sütés óta, nem tudni, mikor, de bedöglött. Telefon, villanyszerelő: Nem jövök, uram! Járvány van! Még szerencse, hogy a szomszéd sütője működött. A sütés sikeres lett, de mégsem kaptam dicséretet, mert amíg a kenyér sült, addig a szomszéddal pálinkával fertőtlenítettük magunkat. 

A családtól parancsot kaptunk, hogy mi öregek ki ne mozduljunk, majd ők mindent ideszállítanak. Persze, apróságokért nem szabad ugráltatni senkit, így olykor-olykor megszegtük a karantént, ilyenkor nem vettük fel a telefont. De egyszer megfeledkeztem a szabályunkról és felvettem. Ekkor a hangosbemondó azt mondta: „A Deák tér állomás következik!” Persze, eskü alatt, töredelmesen vallottam, hogy ez csak most az egyszer történt meg. 

A metróból átszálltam a villamosra, ahol hárman voltunk a kocsiban, rajtam kívül egy alvó hajléktalan és a jegyet kérő ellenőr, aki le akarta szállítani a szerencsétlent, mert nem volt rajta maszk. Gyorsan akcióba léptem, előkaptam a táskámból egy nejlonzacskót, azt három helyen feltéptem, s ráhúztam a jóember fejére. Látszott a szeme és a szája, az ellenőr legyintett és ő szállt le. De végre dicséretet kaptam. A hajléktalan barátian megveregette a vállamat, csak annyit motyogott: Kösz, haver! Gondoltam, végre valaki értékeli a nyüzsgésemet. 

Védekezünk, védekezünk! A vírus meg támad és röhög rajtunk. Mert nem nyílt színi ellenség, hanem fantom. 

Olvasom: „Kína szabadította ránk!” 

Olvasom: „Amerika szabadította ránk!” 

Olvasom: „A Soros szabadította ránk!” 

Nem! Szerintem az anyósom! Ugyanis a halálos ágyán elátkozta a világot, de legfőképpen engem. Jövőbelátó asszony volt, nyugodjék békében. Üzenem neki: szóljon Kínának, Amerikának, meg Sorosnak, hogy ne röhögjenek rajtunk a vírusaik, és rendeljék őket vissza az állomáshelyükre. De visszaütött a bumeráng, mert a két nagyhatalmat is elkapta a sunyin támadó vírus. Csak ez a Soros úszta meg. Szerintem ő lehet a mama embere. 

Ápolónő lányunk a vírus-ügyeletes kórházból nem jöhetett haza. Tántorogva a fáradtságtól gondozták a betegeket. Etették az orvosokat, ápolókat, és a legfáradtabbakat elzavarták aludni. Kikiáltottak egy mozgalmat: „Etesd a dokit! Pihentesd a dokit!”  

Mi, itthon ugyanilyen szolidaritásban éltünk a szomszédokkal: mindenki itthon volt, az elején még nem verték a gyereket és az asszonyt, csak szexeltek és ittak. Megbeszéltük telefonon, hogy mindennap délelőtt tizenegy órakor egyszerre pálinkázunk. Konferencia-beszélgetésen koccintunk, és teljes hangerővel üvöltjük a telefonba: „Egészségünkre!”. Ezt fegyelmezetten be is tartottuk. 

Mit ad Isten? Bejelentették, hogy vége a járvány első szakaszának, így mindenki elment dolgozni, akit közben nem rúgtak ki. A házban nagy lett a szürkeség, megszűnt a közös pálinkázás, gyerekverés, asszonyverés, és elmondásuk szerint a szex is, csak a családi szeszelés maradt meg a televízió előtt. 

De azért így is színes ez az élet! A minap bejelentették, hogy itt a második hullám. De mi már nem félünk tőle, és így mindannyian színes maszkokkal rohangálunk a városban a vírusok között, mint a veszélyérzettől elfásult katona a hadszíntéren a golyózápor között.
Ám a vírus azért nem irtja ki a teljes emberiséget, hogy legközelebb is legyen kit öldökölnie. 

(2020)