Curie Környezetvédelmi Emlékverseny |
Az alsó tagozatos gyermekek általában nagy érdeklődést mutatnak a környezetismeret tantárgy iránt. Szeretik a növényeket, csodálják a különleges állatokat, érdekli őket a klímaváltozás. Ez a Csurgay Franciska Általános Iskola 3. osztályos diákjaira különösen jellemző. Innen jött az ötlet, hogy azoknak a gyerekeknek, akik különösen fogékonyak erre a témára, indítsunk egy tehetséggondozó szakkört.
Az idei tanév alatt rengeteg tudással és még több élménnyel gazdagodtunk. Szolnokon, a verseny délutánján megnéztük a RepTárat, a Szolnoki Repülőmúzeumot, ahol sikerült a délelőtti feszültséget, még az eredményhirdetés előtt levezetni.
A gyerekekkel egész évben nézegettük az Őrség különleges növényeit, állatait, építményeit. Felmerült bennük az igény, hogy ők ezt élőben is szeretnék látni. Kezdetben nem gondoltam, hogy ez a tanulmányi kirándulás megvalósulhat, de a szülők első szóra biztosítottak anyagi és erkölcsi támogatásukról. Így egy csodálatos napot tölthettünk az Őrségi Nemzeti Parkban, ahol pallósoron bejártuk a szőcei láprétet, megálltunk Hegyhátszentjakabon a Vadása-tónál, majd Őriszentpéteren egy fantasztikus interaktív kiállítást nézhettünk meg. Meglátogattuk a pityerszeri skanzent, ahol nemcsak a tájegységre jellemző épületekkel, tárgyakkal ismerkedhettünk meg, hanem eurázsiai vadlovakat, és európai bölényeket is láthattunk. Kirándulásunkat a skanzen játszóterén zártuk. Szinte kizárólag fából, és egyéb természetes anyagokból készült egyedi játékok várták a gyerekeket.
A csapat
Egy igen tartalmas, tapasztalatokkal, élményekkel teli évet zárt a lelkes, kíváncsi gyerekekből álló „Köri szakkör”.
Országos Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 9. helyezett csapata, kiselőadásuk dokumentációja 3. helyezést ért el: Gazsik Boglárka, Nagy Botond, Surman Levente.
Országos Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 8. helyezett csapata, kiselőadásuk dokumentációja 2. helyezést ért el: Béni Benett, Simkó Nimród, Simon Levente.
Jarábik Tünde
|
· Admin
- 2022. May 04. 06:34
570 megnyitás ·
![]() |
2023. June 01. Thursday, 04:44:58
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katalógus
Navigáció
Legújabb cikkek
· Határtalanul! 2023.
· 40 év a tanítói pály...
· Ingyenes magyar hang...
· Varga-Körtvélyes Zsu...
· Fedina Lídia: Tőről ...
· A menetrendi kérdőív...
· A Táborfalvi Naprafo...
· Ki is valójában Mr. ...
· A Vogt kastély törté...
· Pál Mária
· Pál Mária - Születés
· Pál Mária - Karácson...
· Helytörténeti könyvek
· A lajosmizsei vasútv...
· Ünnepi hálaadás
· 40 év a tanítói pály...
· Ingyenes magyar hang...
· Varga-Körtvélyes Zsu...
· Fedina Lídia: Tőről ...
· A menetrendi kérdőív...
· A Táborfalvi Naprafo...
· Ki is valójában Mr. ...
· A Vogt kastély törté...
· Pál Mária
· Pál Mária - Születés
· Pál Mária - Karácson...
· Helytörténeti könyvek
· A lajosmizsei vasútv...
· Ünnepi hálaadás
Nyitva tartás
április 1-jétől október 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat 8.00 - 12.30
november 1-jétől március 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
csütörtök 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat zárva
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat 8.00 - 12.30
november 1-jétől március 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
csütörtök 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat zárva