Határtalanul 2026 – Erdély

Az idén április 19-étől 24-éig tölthettünk néhány feledhetetlen napot Erdélyben, a „Határtalanul” program keretében.

1. nap
Nagyon korán kellett kelni, mivel 5:30-kor indultunk. A határ utáni első, hosszabb megállónk Királyhágó volt, amit Erdély kapujának is nevezünk. Innen a Medve-tóhoz mentünk, Szovátára, amit körbesétáltunk. Ellátogattunk Korondra, ahol a népi hagyományokkal ismerkedtünk meg, részt vettünk egy fazekas bemutatón, ahol kipróbálhattuk az agyagedények festését és elkészítését. Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírját. Este megérkeztünk Barótra és elfogyasztottuk a finom, meleg vacsoránkat.

2. nap
Napunkat egy fontos esemény alapozta meg, hisz úton a Szent Anna-tóhoz medvéket láttunk az út mellett. Mohos-tőzegláp volt az első állomásunk, majd a Szent Anna-tavat néztük meg. Következő állomásunk Kisbacon, Benedek Elek Emlékház, majd egy ma is működő vízimalmot néztük meg.

Szent Anna-tónál

3. nap
Reggeli után elindultunk a Kisbaconi Elemi Iskolába, ahová játékokat vittünk a gyerekeknek. Ezután mentünk a Nagybaconi Konsza Samu Általános Iskolába, ahol közösen kézműveskedtünk, játszottunk és megismerkedtünk a partnerosztályunk tanulóival. Délután elmentünk Baróton az Erdővidék Múzeumába, ahol megnéztük az őselefánt csontvázat, majd megismerkedtünk a bőrműves szakmával. Este egy izgalmas, városmegismerő vetélkedőn vettünk részt.

4. nap
Ébredés után elindultunk egy erődtemplomhoz Prázsmárra. Következő megálló Brassó volt, ahol elmentünk a Fekete-templomba és megnéztük a várost. Visszafelé utunk Sepsiszentgyörgyre vezetett, ahol megnéztük a Vadászati Múzeumot. Vacsora után Baróton a Művelődési Házban egy néptánc előadást néztünk meg.

Brassó, Fekete templom

5. nap
Reggeli után elmentünk Vargyasra, ahol megnéztük az unitárius templomot és ellátogattunk a Sütő családhoz, ahol megismerkedtünk a bútorfestés mesterségével. Útközben megálltunk a mészkőbányánál, ahol jól szórakoztunk, élveztük a csodaszép kilátást és a természet szépségeit. Miután segítettünk a hegyoldalban teheneket terelni, megnéztük Nagyajtán és Bölönben a vártemplomot. Az estét testvérosztályunkkal töltöttük, közösen fát ültettünk és a búcsú bulin mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Szomorúan vettük tudomásul, hogy ez már az utolsó napunk volt.

6. nap
A korai indulás előtt, köszönetet mondtunk vendéglátóinknak, majd szomorúan, de boldog élményekkel tele elindultunk hazafelé. Útközben megálltunk koszorúzni Fehéregyházán, ahol utoljára látták Petőfit. Tettünk egy rövid sétát Segesvár gyönyörű óvárosában, majd pár óra múlva elhaladtunk Déva vára alatt és megnéztük Vajdahunyad várát. Tartalmas és hosszú napunk után kora este megérkeztünk az iskolához, ahol boldog pillanatokkal telve vettünk búcsút egymástól.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Anikó néninek, Anita néninek, Heni néninek, Xénia néninek és Kitti néninek, hogy vigyáztak ránk. Külön szeretnénk megköszönni Kitti néninek, hogy megírta a pályázatot, előkészítette és megtervezte nekünk az utat.

utazó gyermekek

Kapcsolódó tartalom:
Fotógaléria
Határtalanul! 2023
Napjaink Erdélyben
Erdélyi kirándulás
Partneriskolai kapcsolat építése a Csurgay Franciska Általános Iskolában