Csorba Renáta a táborfalvi általános iskola befejezése után Kecskeméten az ÁFEOSZ Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett 2006-ban, majd felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára kínai-japán-koreai szakra. Nemrég érkezett haza Kínából, ahol Európai Uniós ösztöndíjjal egy tanévet töltött a pekingi egyetemen.

– Honnan az érdeklődés Kína és a keleti kultúrák iránt?

– Középiskolásként én is a manapság oly divatos közgazdaságtant tanultam, de elég hamar beleuntam, és bár le is érettségiztem belőle, tudtam, hogy a jövőben nem ezzel szeretnék foglalkozni. Az egyetemi felvételi előtt sok minden érdekelt, minden héten más őrültséggel idegesítettem a szüleimet, mígnem az ELTE keleti nyelvek és kultúrák szakának kínai specializációja mellett döntöttem. Ezt éreztem a legnagyobb kihívásnak. Ma már persze a kínai gazdaság rohamos fejlődése és a 2008-as Olimpia miatt a kínai nyelv tanulása is kezd egyre divatosabbá válni, de engem elsősorban a majd’ 5000 éves történelem, valamit a nyelvi-, társadalmi- és kulturális sokszínűség fogott meg. A világ 2. legnagyobb területű és népességű országában 46 nemzetiség beszél ennél is sokkal több nyelven, a legkisebb falunak is megvan a maga önálló hagyománya, különleges népszokása.

– Hogyan változott a benned kialakult kép Kínáról az ott eltöltött idő alatt? Mi az, amiben különböznek tőlünk, és ami számunkra is minta lehetne?

– Más az, amit az ember a filmekben lát vagy az egyetemen megtanul, és más, ha egyszer csak belecsöppensz egy olyan világba, ahol tényleg minden nyüzsög, zizeg, izeg-mozog, de a káosz mélyén végül észreveszed a rendet és fegyelmet. Csak úgy, mint a legtöbb kint élő magyarnak, nekem is hosszú idő kellett, hogy újra megszeressem a kínaiakat. Nevetés Kezdetben borzasztóan idegesített a magyarnál is tekervényesebb bürokrácia, a fiatal városiak nyugat-majmolása, és az, hogy mivel a kínai férfiak száma a nők duplája, így minden második srác külföldi feleséget akar, méghozzá elég elszántan… Nevetés Két hónapba is bele tellett, mire megtanultam kezelni az ilyen problémákat, és rájöttem, hogy bár a nyugatiasodásuk valóban elképesztő méreteket ölt, a felszín alatt azért még mindig rengeteg valódi érték lapul. A legszegényebb falusi parasztember is büszkén húzza ki magát, ha a felmenőiről érdeklődünk, és meg sem áll, míg legalább tíz ősének az életútját el nem meséli. A buszokon külön ülőhelyek vannak fenntartva az időseknek, betegeknek, és ha esetleg mégsem lenne már szabad ülőhely, a kalauznők kíméletlenül megdorgálják az egyébként állandóan szunyókáló fiatalabb utasokat. Még a napi 10-12 órát dolgozó idősek is a napot futással taj-csival és jógával kezdik, de munka után sem rohannak rögtön haza, hanem előbb a férfiak kiülnek a sikátorokba egy kis kártyára, a nők pedig összegyűlnek a parkokban és terekben táncolni egy kicsit. És csak miután levezették a munkahelyi stresszt, térnek haza a családhoz. Egy szem gyermeküket (a ’70-es évek óta ugyanis minden családban csak egy gyerek születhet) a szülők iránti feltétlen tiszteletre nevelik, de a gyerek családalapítása után sem változik lényegében semmi, sőt, ő végzi a szülők helyett is a bevásárlást, főzést, takarítást, boldogan, egyetlen zokszó nélkül. Mindezek mellett a „legirigylésreméltóbb” tulajdonságuk éppen az, hogy bár vannak rettentően gazdagok és olyanok is, akiknek a másnapi rizs beszerzése is kétséges, de egyáltalán nincs meg bennük a baráti, szomszédi, sőt testvéri viszonyokat is sárba tipró irigység és rosszindulat, hanem a legnagyobb nélkülözés ellenére is büszkék a másik sikerére.

– Milyen magyarnak lenni Kínában? Mit tudnak rólunk?

– Az állandó kínai magyar kolónia igen kis létszámú, kevesebb, mint 500 fő. Talán épp ezért, ha két magyar összetalálkozik az utcán, annak hosszú órákon át tartó baráti beszélgetés a vége. És nem a politikai nézetekről, a legújabb bulvárpletykákról, de nem is arról, hogy kinek mennyije van és ugyan miből. Kint valóban büszkék vagyunk arra, hogy magyarnak születtünk, hiszen az „átlag-kínai” (egyelőre szerencsére) csak az értékeinket ismeri. Petőfi Sándor nevét minden középiskolás ismeri, a Tokaji bort már csak az újgazdagok, de ha beülünk a KFC-be, nem szabad meglepődni, ha a rádióból a Magyar Csárdás szól, ráadásul a leghíresebb színész-ikerpárnak is Buda és Pest a keresztneve. Persze vannak, akik még mindig nem tudják, hogy Ázsia vagy Dél-Amerika, de abban az összes kínai egyetért, hogy Magyarország egy gyönyörű ország… 😀 

– Mit kaptál az egy év alatt?

– A rengeteg új és a világ más országaiból származó barátomon kívül használható nyelvtudást és egy életre szóló élményt. Sokat utaztam Kínában, de minél többet tapasztaltam, annál inkább kiismerhetetlennek éreztem az országot. Kína csodálatos, egyedül a Családom és Barátaim miatt jöttem haza. De ha újra lehetőségem adódna rá, lehet, hogy még visszamennék pár hónapra.

– Mik a terveid? Milyen lehetőségeid vannak?

– Mivel az ösztöndíj nem számít bele az egyetembe, csak jövőre diplomázom kínai major- és kelet-ázsiai műveltség minorszakon. Mivel a kínai mellett a japán és koreai nyelvet és kultúrát is tanulom, most „fel kell kötnöm a gatyát”, hogy behozzam a lemaradást. Diploma után főleg a nyelveket szeretném hasznosítani, tolmácsként vagy tanárként szeretnék dolgozni. De ha lesz még energiám, továbbtanulok, elvégzem a mesteri és doktori képzést egy angol vagy kínai egyetemen. Még nem tudom, mihez lesz kedvem.

– Akit közelebbről érdekel Kína, mit olvasson, hol érdeklődjön?

– Úgy hallottam, hogy most már egyes elitebb pesti gimnáziumokban is lehet tanulni kínaiul, de a fő nyelvi képzést még mindig az egyetemek és nyelviskolák biztosítják. Pesten is működik már a kínai Konfuciusz Intézet egy kirendeltsége, ami a nyelvoktatás mellett rendszeresen igényes kulturális programokat, beszélgetéseket és filmklubot szervez az érdeklődőknek. Ma már rengeteg könyvet lehet kapni Kína történelméről, de akit a kultúra vonz, szerintem főleg régi és modern kínai szépirodalmat olvasson. Egy-két regény a Községi Könyvtárban is megtalálható, nekem például kedvenceim a Szép asszonyok egy gazdagházban, James Clavell: A Tajpan vagy Jung Chang: Vadhattyúk.

– Kívánom, hogy terveid valóra váljanak! Köszönöm a beszélgetést!

(2009)

                       Borsi Mária