„A legszebb emlékmûved embertársaid szívében él.”

(Albert Schweitzer)

1987-ben költöztünk Táborfalvára és volt egy ember, akitõl nagyon sok segítséget kaptunk ügyintézésben, tájékozódásban, õ volt Borika, aki az egykori tanácsházán mûködõ egyszemélyes postán dolgozott.
Megrendülten fogadtuk a szomorú hírt, hogy Borika 2024. augusztus 17-én távozott e földi világból.

Boncsarovszky Istvánné - Cziáky Borbála Abaúj vármegyében, Hernádszentandráson született 1941. szeptember 12-én, szülei földmûvesek voltak.  Négy testvére volt – László, Emma, Sára és Miklós. A családot még kisgyermekként több szomorú veszteség érte: Bátyjukat, Miklóst a II. világháborúban, Édesapjukat néhány évvel késõbb, 1953-ban elveszítették. Édesanyjuk nagy odaadással és szeretettel egyedül nevelte fel a félárván maradt gyerekeket.

A szülõi családok felmenõi hosszú idõre visszamenõen reformátusok voltak, Édesapja presbiter volt a helyi egyházközségben, családjuk rendszeresen járt szülõfalujuk templomába, Borika itt konfirmált.

Az általános iskolában kiváló tanuló volt, szorgalma miatt felfigyelt rá az iskolaigazgató. Az õ javaslatára, Makón a Kereskedelmi Technikum Szövetkezeti szakára íratták, ami a családtól ugyan nagyon távol volt, de egy kiszámíthatóbb jövõ érdekében ezt vállalták. Kollégiumban lakott. Az 1956-os események során a szovjet csapatok makói bevonulásakor a középiskolából és kollégiumból elengedték a diákokat, Neki is haza kellett menekülnie kislányként, egyedül a több mint 300 kilométerre lévõ családjához. Édesanyja ilyen távolra már nem engedte vissza, a megkezdett középiskolai tanulmányok így megszakadtak, innentõl együtt dolgoztak a helyi termelõszövetkezetben.

Késõbb anyai nagynénje - Sárika néni, aki itt, Táborfalván a Tábori postát vezette - magához vette. Itt kezdett el postásként dolgozni. Megtetszett neki ez a munka és a Posta nyújtotta életpálya. A napi munka mellett újra tanulni kezdett és elvégezte a Postaforgalmi Szakiskolát, 1959-ben kapta meg szakmai bizonyítványát. Fiatal pályakezdõként szerte az országban a postahivatalokhoz kiküldött helyettesítõként dolgozott, majd a késõbbiekben a helyi Tábori postán volt beosztásban. Néhány év tapasztalatszerzés után átvette a falu központjában lévõ postahivatal mûködtetését, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Itt nagy szorgalommal és odaadással hosszú évtizedeken át Õ maga látta el a község postai szolgálatát az akkor még egyszemélyes postahivatalban, majd a nyugdíjba vonulása elõtti években létrehozott összevont postahivatalban már több kollégával együtt dolgozott.

Nagyon szerette és büszke volt a munkájára, amelyet lelkiismeretesen és nagy szorgalommal végzett – szerette a kézi kapcsolású telefonközpont kezelését, a táviratok, a levél- és csomagforgalom, valamint a hírlapok intézését, precízen végezte a pénzforgalmi feladatokat. Szerette, hogy munkájában aktív kapcsolatban volt az emberekkel – az akkor volt postai kisablakon át folyamatos párbeszédben voltak.

Odaadó, szorgalmas munkáját a Magyar Posta többször is elismerte.
A táborfalvi évei legelején itt, a Tábori postán dolgozva ismerkedett meg férjével, Istvánnal.  1960-ban kötöttek házasságot és 57 éven át éltek együtt boldog és szép házasságukban férje 2017-ben bekövetkezett haláláig.
Gyermekeik: István és Tivadar, akiket nagy szeretetben neveltek fel és megteremtették továbbtanulásuk és boldogulásuk minden szükséges feltételét.
Két gyermekük után két-két unokájuk született: Péter és Laura, valamint Marcell és Lilla.

A Család felé, mint Édesanya, Nagyi, Testvér, Keresztanya összetartó és összefogó szeretetet sugárzott. Mindig nagyon büszke volt az unokáira, gyermekeire, családjára. Nagy figyelemmel és odaadással követte, támogatta gyermekei, unokái és rokonai életét.

Szerette a szép dolgokat, a rendet és a tisztaságot.     
Férjével együtt imádták a kertet. A kerti munkákban nagyon aktív volt, nagy szeretettel, gondossággal végezte ezeket a teendõket egészen élete utolsó napjáig.
Igyekezett lépést tartani a kor technikai újdonságaival is, például az okostelefon használattal - amiben szeretett unokái segítették. Nagyon jó viszonyban volt a szomszédaival, kölcsönösen szerették és tisztelték egymást.

A szülõi házban és a szülõfalu egyházközségében kapott hit egész életét végigkísérte, ez segítette és támogatta sorsa nehéz és boldog idõszakaiban egyaránt. Utolsó napjáig rendszeresen, naponta olvasta a Bibliát és imádkozott.
Élete utolsó óráiban is a családjáról gondoskodott, többfogásos ebéddel várta a családot. A nyáron volt különösen meleg idõszak azonban nagyon próbára tette a szervezetét. Ez vezetett végül 2024. augusztus 17-én a nem várt tragédiához.

Fájó szívvel búcsúzunk Borikától, köszönjük mindazt a jót,

amit Borika a táborfalvi emberekért tett!
Nyugodjék békében! Emlékét megõrizzük!

Borsi Mária

További képek a galériában láthatók >>

Köszönjük Boncsarovszky Istvánnak, hogy a fotókat rendelkezésünkre bocsátotta!

Kapcsolódó tartalom

- Borika néni emlékére (Szalay Vilmos)

- Táborfalva tanácsház és posta az 1970-es évek elején (képeslap)