Bodzsár Pálné Ági néni 1959-tõl 1994-ig, nyugdíjazásáig tanított a táborfalvi általános iskolában, 1984-tõl 1994-ig az iskola igazgatója volt.

- Szeretném, ha elmondanád, mi vonzott a pedagógus pályához, hogy indult életutad?

- Táborfalvi születésû vagyok. Ócsán érettségiztem és 20 évesen képesítés nélkül kezdtem tanítani Táborfalván. Csûrös Miklós igazgató úr hívására jöttem az iskolába és munka mellett levelezõ tagozaton szereztem diplomát Szegeden a tanárképzõ fõiskolán magyar-történelem szakon. A Csûrös házaspár meghatározó volt életemben. Csûrös Miklósné Jolánka néni nemcsak a tanítással foglalkozott, mindenhez értett, tudott kézimunkázni, horgolni, hímezni. Erdélybõl jöttek, színdarabokat tanított, néptáncot. Jolánka néni volt a magyar tanárom. Amikor én általános iskolába jártam, akkor a nyolcadikosoknak kis érettségit kellett tenni, fel kellett dolgozni témaköröket és abból vizsgát tenni. Biztos, alapos tudás volt. Jolánka néni volt a példaképem, elhatároztam, hogy a legszegényebb, nehéz körülmények között élõ gyerekeket fogom segíteni.

Ez lett az ars poeticam: a pedagógus ismerje fel a gyermekek értékeit, segítse tehetségük kibontakozását és legyen igazságos. Ócsán a gimnáziumban Bordás Irén történelem tanárnõ volt számomra a minta, hogy milyen tanárnak kell lenni. Szigorú, de igazságos volt és támogatta a mostoha körülmények közül kikerült gyerekeket.

- Manapság sokat vitatkozunk arról, hogy milyen a jó iskola, a jó tanár: oktat vagy nevel?

- Az igazi jó tanár az lehet, aki jó nevelõ is. Ha nem tudja megoldani, hogy az osztály rá figyeljen, hiába briliáns a tudása, nem tudja a gyermeket magához emelni és a tudást átadni. Ez a nehéz a pedagógus pályán.

- Mire kell figyelnie a pedagógusnak a mindennapi munkában?

- Alapvetõ dolog, hogy minden órára fel kell készülni, minden osztályhoz másképp kell közelíteni. Személy szerint nekem az volt a fontos, hogy nekem is örömöm teljen az órában és a gyerekek is jól érezzék magukat. Ez a siker titka. A legfontosabb kapcsolatot tartani a szülõkkel, mert a szülõn keresztül lehet a gyerekekhez közel kerülni. Ezt a kapcsolatot folyamatosan ápolni kell. Azt tapasztaltam, hogy örömmel fogadták a szülõk a megkeresést, nagyon fontos a párbeszéd.

- Hogy tudnád megfogalmazni a pedagógus hivatás lényegét?

- Számomra  a tanítás nem hivatás. A hivatás számomra túl pátoszos, nem jelent annyit, mint a szolgálat. Úgy gondolom, hogy a tanítás mindenek elõtt szolgálat vagy mondhatom szolgáltatásnak is. Ha szolgáltatok, akkor kritizálhatnak is és ez csak javít a munkám minõségén.

- Mi a véleményed az oktatás helyzetérõl?

- Szerintem az általános iskolai oktatás színvonala legmagasabban a 70-es években volt, a magyar oktatás példaértékû volt. Egy biztos, ahol nincs teljesítménymérés, ott nem lehet színvonalról beszélni. A felmérésnek a hiánypótlás az értelme. A teljesítménymérés nemcsak a tanulóra, hanem a pedagógusra is vonatkozik. Úgy tudom, hogy  a szakfelügyeleti rendszer is megszûnt. Motiválja az embert az odafigyelés, kötelezõ lenne a visszajelzés a munkáról. Minden ember igényli, hogy a munkáját elismerjék, ez inspirálja a szakmai fejlõdését.

- Ahogy mesélted, Jolika néni meghatározó szerepet töltött be a falu életében. Volna ma igény ilyen pedagógusra?

- Minden megváltozott, de biztosan ma is van ilyen típusú pedagógus, ilyen pedagógus egyéniség.

- Milyen szerepet tölthet be a pedagógus a település életében?

- A magam részérõl a község társadalmi életében folyamatosan részt vettem, tanácstag voltam 20 éves koromtól a rendszerváltásig, dolgoztam a népfrontban. 1970-tõl 1989 végéig Táborfalva az Örkényi nagyközségi Közös Tanács társközsége volt. A közös tanácstól kezdve felbomlott a faluközösség, ekkora településnek szükséges az önálló vezetés, az önálló önkormányzat. Nagyon nehéz újra megteremteni azt a közösséget, ami volt valamikor.

- Milyen volt számodra a váltás  nyugdíjazáskor?

- Örültem, amikor nyugdíjba mehettem, úgy éreztem, hogy elfáradtam és úgy döntöttem, hogy visszavonulok. Jól érzem magam. Van egy elég nagy kert, szeretek utazni, több idõ jut a családra. Pedagógiai feladat nélkül sem maradtam, az unokámat neveltem. Szeretek olvasni, nem unatkozom.

- Ebben az évben ünnepeljük Táborfalva 60. évfordulóját. Hogy látod településünk helyzetét?

- Véleményem szerint a falu rendben van, az utak rendben vannak, ez nagy szó, a közterületeket rendben tartják. Úgy látom, hogy amit egy polgármester vagy egy képviselõ-testület tehet, azt megteszik a faluért. Nem szeretem azt a mentalitást, hogy sosem azt nézik és becsülik, ami megvan. Felháborító az örökös kritikai hang, hogy jó, hogy ez megvan, de miért nincs meg az is, azt miért nem csinálják. Tudjunk örülni annak, amit elértünk! Azt is látom, hogy a falu lakóinak lakókörzete rendben van, látszik a törekvés arra, hogy környezetünket széppé tegyük.

- Mit tudnál tanácsként adni a szülõknek, gyerekeknek, pedagógusoknak?

- Szerintem a fejlõdés és a személyes kiemelkedés útja a tanulás. Jó volna, ha a gyerekek nemcsak a számítógép elõtt ülnének, hiányzik a közösségi élmény, elmagányosodnak. Az iskolában homogén osztályokat kellene létrehozni, a hasonló képességû gyerekeket külön csoportban kellene tanítani, így tudnának fejlõdni valamennyien.

- Köszönöm a beszélgetést! Sok örömöt, szép utazásokat és jó egészséget kívánok!

Lejegyezte: Borsi Mária

(2009)